Harmadszorra Marozsán már megverte májusi mumusát

H. Á.H. Á.
2024.07.21. 22:47
Marozsán nehezen, de végül győzött (Fotó: AFP)
A világranglistán 45. helyen álló Marozsán Fábián a horvátországi Umagban zajló 250-es besorolású tenisztorna első fordulójában a kazah Alekszandr Sevcsenko ellen döntő játszma rövidítésében győzött 2 óra 20 perc hosszú mérkőzésen, ezzel visszavágott az 56. helyet elfoglaló kazahnak miután előbb a római 1000-es torna, majd a genfi 250-es torna első fordulójában is két játszmában győzte le a magyar éljátékost májusban két héten belül.

Az olimpia előtti utolsó versenyén szereplő, a világranglistán 45. helyen álló Marozsán és az 56. helyet elfoglaló Sevcsenko az első hat játékban egyaránt csak kétszer hozta saját szervajátékát, majd stabilizálódott mindkettejük adogatása. Végül 5:4-es vezetésénél Marozsán ismét elvette a kazah szerváját, második játszmalabdáját kihasználva 37 perc alatt nyerte a szettet. 

A második felvonásban Marozsán négy bréklabdához jutott a kazah első három adogatójátékában, ám ezekkel nem tudott élni, nem úgy Sevcsenko, aki 3:3-nál első fogadóesélyét kihasználva előnybe került, és már nem engedte vissza a szettbe ellenfelét, szintén 37 perc alatt ugyancsak 6:4-gyel egyenlített.

A döntő játszma – ahogy az előző – is stabil szervajátékokkal kezdődött, ám a hatodik játékban ezúttal Marozsán volt az, aki a szett során először érvényesítette a fogadóelőnyét, majd már 5:2-re is vezetett. Sőt a kazah következő adogatójátékánál meccslabdához jutott Marozsán, de elhibázta, míg Sevcsenko egymás után nyerte a játékokat, s 6:5-re fordított. Ám Marozsán egy újabb brékkel kiharcolta a rövidítést. 

Ebben előbb a kazah húzott el 3–0-ra, majd Marozsán fordított 4–3-ra. Sevcsenko 6–5-ös vezetésnél meccslabdához jutott, ám neki ez volt az egyetlen lehetősége a találkozó lezárására. Merthogy Marozsán innentől minden második adogatásával meccslabdához jutott, s 9–8 után a harmadikat már kihasználta.

A harmadik felvonás 65 percig tartott, így Marozsán egy váratlanul hosszúra nyúlt, 2 óra 20 perces mérkőzés végén léphetett a 2. fordulóba, s a brazil Thiago Monteiro és a hetedik kiemelt cseh Tomás Machác összecsapásának győztesével játszik.

ATP 250-ES TORNA, UMAG (579 320 euró, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé kerülésért)
Marozsán–Sevcsenko (kazah) 6:4, 4:6, 7:6 (10–8)

 

Legfrissebb hírek

Stuttgarti tenisztorna: Marozsán Fábián ismét az első fordulóban búcsúzott

Tenisz
11 órája

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40

Marozsán párosban is búcsúzott a Roland Garroson, Stollárék továbbjutottak vegyes párosban

Tenisz
2026.05.29. 15:47

A Grand Slam-tornákon tudnak pénzt keresni

Tenisz
2026.05.28. 08:31

Marozsán Fábián: Nem akarok mindig e mögé bújni, de...

Tenisz
2026.05.26. 18:55

Marozsán Fábiánék párosban sikerrel vették az első kört a Roland Garroson

Tenisz
2026.05.26. 17:22

Bondár és Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.25. 10:01

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
2026.05.24. 13:38
Ezek is érdekelhetik