Űrtenisz a javából – Swiatek sorozatban 20 gémet nyert, és elődöntős a Garroson

B. D. K.B. D. K.
2024.06.04. 14:40
Swiatek megállíthatatlan (Fotó: Getty Images)
A 3. helyen kiemelt Coco Gauff három szettben legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt Onsz Dzsaburt a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) keddi játéknapjának első negyeddöntőjében. Később a világelső Iga Swiatek megint ellenállhatatlanul játszott, az 5. helyen kiemelt Markéta Vondrousová sem tudta őt megállítani, de még csak lelassítani sem.

Onsz Dzsaburnak a tavalyi negyeddöntős szereplés volt az eddigi legjobb eredménye a párizsi salakon, míg Coco Gauff 2022-ben egészen a döntőig menetelt, 2018-ban pedig juniorként diadalmaskodott.

Az első szett a tunéziairól szólt. Érvényes első szervái után csupán egy pontot nem tudott megnyerni (18/17), bréklabdát pedig nem kellett hárítania. Nem úgy Gauffnak, aki ötször is ilyen helyzetbe került, s egyszer, 3:3-nál el is vesztette az adogatását. Dzsaburé lett az első szett, amely 39 percig tartott. 4:6

A második játszma közepétől a 29 éves tunéziai egymás után háromszor is elbukta a szerváját, így hiába brékelt egyszer, Gauff egyenlített. 6:2 

A legszebb labdamenetet ugyanakkor ő nyerte: hatalmasat védekezett, majd gyönyörűen keresztbe elütött.

A döntő játszmában is 2:1-nél brékelt Gauff, de Dzsabur nem adta fel, ezt az alábbi nyerője is jól mutatja.

Visszajönni azonban már nem tudott (6:3), így Gauff jutott elsőként a négy közé.

ŰRTENISZ A JAVÁBÓL

Napjaink legjobb női teniszezője két 6:0-s szettel a háta mögött érkezett a negyeddöntőbe, ahol 2019 döntőse, a wimbledoni címvédő várt rá. A lengyelek 23 éves klasszisa ezúttal is remekelt: az első játszmát most is 6:0-val vitte el, aztán a másodikban is vezetett 1:0-ra. Markéta Vondrousová ekkor tudott először játékot nyerni, és ezzel megszakította Iga Swiatek 20 megnyert gémből álló sorozatát. Mint említettük, az előző körben Anasztaszija Potapovát két 6:0-s szettel búcsúztatta, előtte pedig Marie Bouzková ellen az utolsó előtti játékot veszítette el.

Swiateket nem nagyon zökkentette ki Vondrousová megnyert adogatójátéka, hiszen a második játszmát is simán behúzta, és ezzel bejutott az elődöntőbe. Ott majd a 3. helyen kiemelt Gauff vár rá, így megismétlődik a 2022-es finálé.

„Ma nem tudok belekötni a játékomba” – összegzett nemes egyszerűséggel Swiatek.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
NŐK
Gauff (amerikai, 3.)–Dzsabur (tunéziai, 8.) 4:6, 6:2, 6:3
Swiatek (lengyel, 1.)–Vondrousová (cseh, 5.) 6:0, 6:2

Szerdán
Paolini (olasz, 12.)–Ribakina (kazah, 4.)
M. Andrejeva (orosz)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 3.)
Paolini (olasz, 12.)/Ribakina (kazah, 4.)–M. Andrejeva (orosz)/Szabalenka (fehérorosz, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
2026.11.04. 14:11

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Snajgyer nyerte a tokiói tenisztornát, Dart győzött Kantonban

Tenisz
2026.11.01. 13:40