Talán késő délután már játszhatnak Párizsban, kikapott a visszavonuló női GS-rekorder

K. B.K. B.
2024.05.28. 15:40
2024 French Open - Day 3
Jelena Ribakina győzelemmel nyitott Párizsban (Fotó: Getty Images)
A rossz időjárási körülmények miatt több órát csúszott a napi program a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros keddi, harmadik versenynapján, amelyen délután ötig csak fedett pályán kezdtek el mérkőzéseket. A szervezők döntése értelmében 15.00 után röviddel kiderült, kedden így is csak egyes meccseket játszanak, vagyis a férfi párosban érintett Fucsovics Márton és Marozsán Fábián sem lép ma pályára.

A kazah Jelena Ribakina, a torna negyedik kiemeltje Greet Minnen (WTA-84.) ellen mutatkozott be kedden, a Suzanne Lenglen Stadionban. Sok gondot nem okozott neki a belga, 1:14 óra alatt 6:2, 6:3-ra nyert ellene. 

A kínai Cseng Csin-ven (8.) is könnyed sikert ért el a karrierje utolsó versenyén szereplő, 34 éves francia Alizé Cornet 6:2, 6:1-es legyőzésével. A visszavonuló játékosról érdemes megemlíteni, hogy pályafutása során összesen 72 (!) Grand Slam-tornán indult, ami azt jelenti, hogy 18 éven át szerepelt mind a négyen. Ő tartja a világrekordot az open érában a nők között: 69 egymás utáni Grand Slam-tornán szerepelt a főtáblán, és 76 győzelem mellett  72 vereség a mérlege – a férfiaknál a spanyol Feliciano López a csúcstartó, ő 79 egymás utáni főtáblás GS-torna-indulással.

Ami a program további részét illeti, az egész napi szüntelen esőzés miatt csak a két fedett pályán zajlott a játék, s a szervezők délután három óra után nem sokkal közölték: délután öt előtt biztosan nem áll el az eső, így a külső pályákon ennél korábban nem lehet elkezdeni a mérkőzéseket. Ezzel együtt, vagy inkább ennek folyományaként a keddi programból törölték a női és a férfi párosmeccseket is. Ez pedig azt jelenti, hogy Fucsovics Márton (a finn Emil Ruusuvuorival az oldalán) és Marozsán Fábián (a brazil Fernando Rombolival duóban) sem lép pályára ma. Elméletileg szerdán kerül sor a mérkőzésükre, de Marozsán esetében nyilván függ az egyesben való érintettségétől is.    

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
1. forduló (a 64 közé jutásért)
NŐK
Ribakina (kazah, 4.)–Minnen (belga) 6:2, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 7.)–Cornet (francia) 6:2, 6:1

Később
Krueger (amerikai)–Korpatsch (német)
Csu Lin (kínai)–Avanaszjan (orosz)
Blinkova (orosz)–Cirstea (román, 28.)
Mertens (belga, 25.)–Carlé (argentin)
Martic (horvát)–Mladenovic (francia)
Rus (holland)–Kerber (német)
Azarenka (fehérorosz)–Podoroska (argentin)
M. Andrejeva (orosz)–Bektas (amerikai)
Ciric Bagaric (horvát)–Stearns (amerikai)
Frech (lengyel)–Kaszatkina (orosz, 10.)
Keys (amerikai, 14.)–Zarazua (mexikói)
Jüan Jüe (kínai)–Serif (egyiptomi)
Errani (olasz)–Schmiedlová (szlovák)
Sönmez (török)–Navarro (amerikai, 22.)
Boulter (brit, 26.)–Badosa (spanyol)
Putyinceva (kazah)–Stephens (amerikai)
Burillo (spanyol)–Ucsidzsima (japán)
E. Andrejeva (orosz)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

FÉRFIAK
Djokovics (szerb, 1.)–Herbert (francia)
Carballés (spanyol)–Lestienne (francia)
Fritz (amerikai, 12.)–Coria (argentin)
Popyrin (ausztrál)–Kokkinakis (ausztrál)
Zeppieri (olasz)–Mannarino (francia, 22.)
Etcheverry (argentin, 28.)–Cazaux (francia)
Rinderknech (francia)–Walton (ausztrál)
Vacherot (monacói)–Davidovich (spanyol)
Alves (brazil)–Ruud (norvég, 7.)
Goffin (belga)–Perricard (francia)
Hijikata (ausztrál)–Darderi (olasz)
McDonald (amerikai)–Griekspoor (holland, 26.)
Cobolli (olasz)–Medjedovics (szerb)
Evans (brit)–Rune (dán, 13.)
De Minaur (ausztrál, 11.)–Michelsen (amerikai)
Munar (spanyol)–Bautista (spanyol)
Burruchaga (argentin)–Struff (német)
Barrere (francia)–Bublik (kazah, 19.)
Navone (argentin, 31.)–Carreno (spanyol)
Borges (portugál)–Machác (cseh)

 

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

US Open: Ribakina büszke arra, hogy Kazahsztánt képviselheti

Tenisz
2026.09.10. 19:13

Ribakina elődöntős a US Openen, hétfőtől világelső lesz

Tenisz
2026.09.09. 22:45

US Open: nagy csatában verte volt honfitársát az idei Garros-bajnok; Swiatek is búcsúzott

Tenisz
2026.09.07. 20:38