Alexander Zverev másodszor lett Róma bajnoka

H. Á.H. Á.
2024.05.19. 19:10
Zverev két szoros játszmában, de magabiztos játékkal győzött (Fotó: Getty Images)
A férfi teniszezők Rómában zajló mesterversenyének döntőjét a harmadik helyen kiemelt német Alexander Zverev nyerte meg két szoros játszmában az első ezres tornáján döntőző, 21. kiemelt chilei Nicolás Jarry ellen.

 

A római mesterverseny férfi egyesének döntőjében a harmadik kiemelt Zverev számított az esélyesnek, s nemcsak azért, mert harmadik alkalommal játszhatott a torna utolsó meccsén, hanem azért is, mert a világranglistán 24. helyen álló Nicolás Jarrynak semmilyen tapasztalata sem volt ilyen szintű torna fináléjáról – a mostani versenyt megelőzően még elődöntőt sem játszott ezres versenyen.

Ennek ellenére meglehetősen szorosan alakult mindkét játszma: az első szettben a nyolcadik játékig a nézők csupán öt fogadópontot láthattak, amikor Zverev kétszer is bréklabdához jutott, ám Jarry ezeket még hárítani tudta. Miután az újabb adogatását – a játszmában negyedszer is – semmire hozta a német, 5:4-es vezetésénél az újabb fogadóeséllyel már élni tudott, így 42 perc alatt 6:4-re megnyerte a szettet.

A folytatás sokáig megint csak adogatók által megnyert játékokat hozott, igaz, több fogadóponttal. Zverev aztán megint 5:4-es előnynél jutott két brék- és meccslabdához, ám a 28 éves chilei ezeket újfent hárította. Végül Zverev ismét akkor vette el Jarry adogatását, amikor ellenfelének már nem volt lehetősége javítani, a 12. játékban fogadóként jutott két újabb meccslabdához, és a másodikat értékesítve, 2017 után másodszor is ő lett a római salakos mesterverseny bajnoka.

A MECCSLABDA

Zverev ezzel – három évvel legutóbbi ezres sikere után – pályafutása során hatodik alkalommal nyert mesterversenyt, és a jövő héttől egyet javítva fellép a negyedik helyre a világranglistán, megelőzve Danyiil Medvegyevet.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (9.09 millió euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Alexander Zverev (német, 3.)–Nicolás Jarry (chilei, 21.) 6:4, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
2026.11.04. 16:08

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
2026.11.02. 10:13

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Zverev negyeddöntős Bécsben, hétfőtől ő a világelső

Tenisz
2026.10.29. 20:57

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19