Tenisz: Piros Zsombor a legjobb nyolc közé jutott Székesfehérváron

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 19:23
Piros Zsombor a negyeddöntőbe jutott (Fotó: Koncz Márton)
Piros Zsombor folytathatja a küzdelmeket a Kiskút Openen – a székesfehérvári 75-ös besorolású challenger tenisztornán egyedüli magyarként van továbbra is versenyben az egyes főtábláján, miután döntő játszmában legyőzte az argentin Santiago Rodríguezt.

 
Hullámzó mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást a második kiemelt Piros Zsombor (ATP-106.) a Kiskút Openen az argentin Santiago Rodríguez Taverna (196.) ellen. A két játékos mérlege ezzel kiegyenlítetté vált – Rodríguez az idei Australian Open selejtezőjének második körében találkozott a jelenleg harmadik számú magyar teniszezővel, és egy döntő szettes tie-breakig húzódó találkozón legyőzte őt. Ezúttal nem volt szükség meccset eldöntő rövidítésre, de Pirosnak igencsak meg kellett dolgoznia a nyolc közé jutásért.

Az első felvonás kevéssé szólt az adogatókról, ötször sem a szerváló játékos vitte el a gémet. A mérkőzés brékváltással indult, majd az argentin 2:2-nél újra elvette ellenfele adogatását, válaszul Piros három játékkal később kihasználta a harmadik bréklabdáját a gémben. A 24 éves magyar a végén sikerrel elkerülte a rövidítést, 6:5-ös előnynél ismét fogadóként nyert játékot, és ezzel játszmát is. Piros a második felvonásra visszaesett, többet hibázott, itt nem volt kérdés az argentin egyenlítése, de a döntő szettre sikerült összeszednie magát, és újból felvennie a versenyt annak ellenére, hogy brékhátrányból kellett fordítson. 

Az ötszörös challengertorna-győztes magyar játékos tavaly után megint negyeddöntős a Kiskút Openen, ám 2023-ban kikapott a későbbi tornagyőztes szerb Hamad Medjedovicstól. Ha idén ő emelhetné fel a serleget, az jelen helyzetben együtt járna a top százba belépéssel is a világranglistán. 

MINI INTERJÚ – PIROS ZSOMBOR

– Nem az adogatójátékokról szólt ez a meccs, mi okozta a mérkőzés lüktetését?
Egyáltalán nem éreztem az első szervák sebességét, hosszát, sokszor hosszút ütöttem, így a továbbiakban inkább az erős második adogatásra koncentráltam. Az ellenfelem magas szinten ütötte a tenyereseket, azt igyekeztem kerülni. A fonákja azonban kikezdhető volt, ha azt támadtam adogatáskor, előnyben voltam, mindegy, hogy jó vagy rossz volt az a szerva. Továbbá ő sem nagyon ütötte meg az első adogatásait, inkább kifelé pörgette, valóban nem a szervákról szólt a meccs.

– A győzelmet nem kell magyarázni, de el akarta-e kerülni az ismételt döntő szettet? Az idei Australian Open selejtezőjében döntő játszmában kapott ki az argentintól.
A második szett elején nagyon elkaptam a fonalat, átvettem az irányítást, de egy-két felelőtlen hiba után elvesztettem majdnem minden önbizalmam, kételkedtem a játékomban, neki pedig a néhány jó ütés mellett szerencséje is volt olykor. Ez engem teljesen kizökkentett, szinte kettőt pislogtam, és már a döntő szett előtt ültem a padon, nem tett boldoggá, de szerencsére sikerült nyernem.

– Dominic Thiem is búcsúzott, vele akár a döntőben is összekerülhetett volna, mennyire nyitja ez meg a kapukat egy esetleges tornagyőzelem előtt?
– Nem gondolkodtam rajta, a döntőbe vezető utat nem befolyásolja sem Thiem, sem Gasquet játéka, meg szeretek magas kvalitású játékosokkal megmérkőzni. A negyeddöntőtől még messze van a döntő, mindig a következő mérkőzésre érdemes koncentrálni. Persze meglepett, hogy kikapott.

ATP-CHALLENGERTORNA, SZÉKESFEHÉRVÁR (74 825 euró, salak)
FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ (a legjobb 8 közé jutásért)
Piros Zsombor (2.)–Santiago Rodríguez (argentin) 7:5, 2:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik