Tenisz: Marozsán újabb nagy skalpja – korábbi top tízes játékost győzött le

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 15:32
null
Marozsán Fábián negyeddöntős Szófiában (Fotó: Getty Images, archív)
Marozsán Fábián a spanyol Roberto Bautistát három szettben legyőzve bejutott a negyeddöntőbe a szófiai kemény pályás tenisztornán, míg Valkusz Máté Metzben a nyolc közé kerülésért kikapott az orosz Alekszandr Sevcsenkótól.

 

Marozsán Fábián (ATP-62.) a Piros Zsombor ellen kedden két szettben elért győzelmét követően a nyolc közé jutásért a nagyon rutinos spanyol Roberto Bautistával (60.) találkozott. A 35 éves játékos karrierje csúcsán, 2019-ben top tízes játékos volt, akkor a kilencedik helyen tanyázott a világranglistán. Azt is érdemes tudni róla, hogy pályafutása során összesen tizenegy trófeát nyert.

A rutin tehát mellette szólt, Marozsán ettől függetlenül magabiztosan hozta az első szettet, a legnagyobb különbséget a második szervából és a fogadóként második szervából megszerzett pontjai jelentették (6:3).

A második játékrészben Marozsán elveszítette az egyik adogatását, brékelni nem tudott, így ő is 6:3-ra bukta a játékrészt. A mindent eldöntő harmadik szett első felében egyik teniszező sem lehetett büszke a szervajátékára, 3:3-ig mindketten kétszer bukták el azt. A folytatásban stabilizálódott a helyzet. Noha 5:4-nél Marozsán fogadóként negyven semmire vezetett, mindhárom meccslabdáját hárította a spanyol, majd még két pontot szerezve egyenlített (5:5). Végül a tie-break döntött a győztesről, amelyben Marozsán bizonyult jobbnak, így 2:20 óra alatt, három szettben győzött. A negyeddöntőben a torna harmadik kiemeltje, a német Jan-Lennard Struff (28.) következik.

Metzben a szerencsés vesztesként főtáblára jutó Valkusz Máté (232.) bravúrral nyitott kedden a főtáblán, hiszen a világranglista 54. helyezettjét, a német Daniel Altmaiert utasította maga mögé. Szerdán újabb top százas teniszezővel találkozott, az orosz Alekszandr Sevcsenkóval. Valkusz jól kezdett, de 5:5-nél brékelték, amire nem volt válasza, így 7:5-re bukta a szettet. A második etapban a magyar srác kétszer is elvette ellenfele adogatását, 6:2-vel egyenlített. Sevcsenko visszavette az irányítást, dominált a harmadik felvonásban, aminek az lett az eredménye, hogy 1:44 óra alatt 7:5, 2:6, 6:2-re diadalmaskodott.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (562 815 euró, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)

Marozsán Fábián–Roberto Bautista (spanyol) 6:3, 3:6, 7:6 (6–4)

ATP 250-ES TORNA, METZ (630 ezer euró,kemény pálya)
2. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)
Alekszandr Sevcsenko (orosz)–Valkusz Máté 7:5, 2:6, 6:2

Legfrissebb hírek

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
4 órája

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Marozsán meggyőző játékkal jutott tovább a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 18:33

Marozsán a Los Angeles-i olimpiáig a Vasasban folytatja pályafutását

Tenisz
2025.07.18. 17:56
Ezek is érdekelhetik