Tenisz: Nadal képviselője cáfolta a melbourne-i igazgató szavait

Vágólapra másolva!
2023.10.11. 14:13
null
Rafael Nadal nem tudja, indulhat-e Melbourne-ben (Fotó: AFP)
Rafael Nadal képviselője cáfolta az Australian Open szervezőinek azt a nyilatkozatát, amely szerint a 37 éves 22-szeres grand slam-tornagyőztes biztosan ott lesz a januári melbourne-i tornán.

 

„Rafa visszatér. Az év nagy részét kihagyta, de az elmúlt napokban sokat beszélgettünk, és megerősítette, hogy indul a tornán. Nagyon várjuk őt” – mondta a viadal kétszeres győzteséről Craig Tiley, az Australian Open igazgatója.

Csakhogy Nadal képviselője szerint korai még ilyet mondani.

„Még semmit sem tudunk Rafa jövői évi programjáról. Láttuk a bejelentést, de semmiképpen sem erősíthetjük meg, hogy Rafa indulhat. Túl korai még erről beszélni, a január is messze van” – idézte a Daily Mail Nadal egyik ügynökét, aki azt is elmondta, hogy Nadal a júniusi csípőműtétje után lábadozva jelenleg napi két óra edzésmunkára képes a mallorcai akadémiáján.

Nadal 2024-ben búcsúzna el a profi tenisztől, a két fő célja a Roland Garros és a párizsi olimpia, amelyet a nyáron ugyanott rendeznek meg, ahol a salakpályás grand slam-tornát.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
21 órája

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik