US Open: Valahol fáj, hogy nem nyertem – Marozsán Fábián

MTI MTIMTI MTI
2023.08.31. 09:43
null
Marozsán (jobbra) tudja, hol ment el a meccs Mannarino ellen (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Marozsán Fábián négy játszmában kikapott a világranglistán 35. helyen álló francia Adrian Mannarinótól a US Open 2. fordulójában, s ezzel búcsúzott a versenytől. Veresége után a magyar játékos elmondta, úgy érezte, a harmadik szett közepéig magas szinten teniszezett.

Marozsán Fábián a 37 éves Richard Gasquet ellen hétfőn a Grand Slam-torna főtábláján aratott első győzelme után szerdán a 35 éves francia Adrian Mannarino ellen lépett pályára, ám az első szett megnyerése után négy játszmában veszített, így kiesett. A menedzsmentjén keresztül nyilatkozó Marozsán elárulta, a harmadik szett közepén tört meg a lendülete.

„Úgy érzem, a harmadik szett közepéig magas szinten teniszeztem, Mannarinónak nehéz dolga volt, de ott 3:3-nál elbuktam az adogatásomat – ez volt az a pont, ahol megtört a lendületem. Akkor kezdett ő is jobban beleállni a mérkőzésbe, feljavult a játéka, úgy is mondhatom: beindult a francia gyorsvonat” – mondta a menedzsmentje által kiadott tájékoztatásban Marozsán.

„Valahol fáj, hogy nem nyertem, de kihoztam magamból, amit a jelenlegi körülmények között tudtam – utalt combsérülésére a Hajdúszoboszló SE sportolója, majd megjegyezte: – Azért nagyjából ez volt a találkozó reális végkimenetele.”

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián visszanyerné önbizalmát a miami vereség után

Tenisz
2026.03.20. 14:05

Miami Open: ezúttal nem bírt a brazil csodagyerekkel Marozsán

Tenisz
2026.03.19. 22:57

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38
Ezek is érdekelhetik