US Open: Bondár és Gálfi is kikapott a selejtezőben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 18:37
null
Gálfi Dalma megnyerte az első szettet, de a következő kettőt elveszítette (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma és Bondár Anna is kikapott az Egyesült Államok teniszbajnokságának (US Open) selejtezőjében, a 2. forduló csütörtöki versenynapján, így mind a ketten kiestek.

 

RUSE–GÁLFI

A szoros első játszmában Gálfi Dalma 3:3-nál elvette román ellenfele, Elena-Gabriela Ruse adogatását, ezzel lépéselőnybe került, ám utolsó adogatójátékában nagyon meg kellett küzdenie a szettért – előbb két brékpontot hárított, majd a negyedik játszmalabdát érvényesítette...

A nyitány a magyar játékosból vett ki többet, a második szetten Ruse valósággal végigrobogott, két bréket végrehajtva 6:1-re nyerte. A harmadik játszmára helyreállt az egyensúly, 3:3-ig mindenki hozta az adogatójátékát, akkor Ruse brékelt, ám mielőtt építhetett volna előnyére, Gálfi elvette az ő adogatását. Azonban 5:5-nél újra brékelt a román teniszező, és ezzel a lehetőséggel már élt, a második mérkőzéslabdáját kihasználta.

MANDLIK–BONDÁR

Az első játszmában Elizabeth Mandlik 2:1-nél elvette Bondár Anna adogatását, és ez elég volt neki ahhoz, hogy behúzza a szettet. A második elején is brékelt az amerikai, csakhogy a magyar teniszező is ellopta ellenfele adogatógémjét, 4:3-tól az ő vezetésével lépkedtek el a rövidítésig. Ott azonban inkább Mandlik akarata érvényesült – az amerikai játékos a második meccslabdáját ki is használta.

A selejtezőben három győzelem kell a főtáblára kerüléshez.

A US Open jövő héten kezdődő főtáblás küzdelmeiben alanyi jogon Fucsovics Márton (58.), Marozsán Fábián (83.), a védett ranglistával induló Balázs Attila, valamint Udvardy Panna (124.) képviseli a magyar színeket – emlékeztet az MTI.

US OPEN, NEW YORK
SELEJTEZŐ
NŐK, 2. FORDULÓ
Elizabeth Mandlik (amerikai)–Bondár Anna (24.) 6:3, 7:6 (8–6)
Elena-Gabriela Ruse (román)–Gálfi Dalma (17.) 4:6, 6:1, 7:5
Babos Tímea–Fiona Crawley (amerikai) 2:6, 6:3, 3:2-nél eső miatt félbeszakadt

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
2025.07.30. 17:15

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Nem sokon múlott, de Bondár párosban is elvesztette a döntőt

Tenisz
2025.07.20. 19:10
Ezek is érdekelhetik