Tenisz: Balázs Attila lett a Budapest Tenisz Centrum szakmai igazgatója

2023.07.01. 11:08
null
Balázs Attila (Fotó: NS-archív)
Balázs Attila korábbi top100-as játékos lett a Budapest Tenisz Centrum (BTC) szakmai igazgatója.

„Idáig is szívügyem volt a BTC, hiszen rengeteg szép emlék köt ide. Nagy kihívás, hogy a mostaninál is jobbá és erősebbé tegyem ezt a klubot” – nyilatkozta a BTC honlapján Balázs Attila, aki pályafutása csúcsán, három évvel ezelőtt 76. volt a világranglistán.

Hozzátette, természetesen a profi tenisz áll hozzá a legközelebb, így első dolga volt, hogy a komolyabban versenyző játékosok edzéseit rendszerbe tette, valamint heti két-három alkalommal aktívan részt is vesz ezeken a tréningeken.

„Az elmúlt három évben több száz kezelésen vettem részt, és el kell fogadnom, hogy a lábam valószínűleg nem lesz százszázalékos a közeljövőben. Ettől függetlenül nem érzem magam rossz formában vagy leépült állapotban, és mivel a védett ranglistám február 5-ig aktív, be fogok nevezni a következő US Openre és Australian Openre is” – szögezte le Balázs.

Hangsúlyozta, ha felfér a főtáblára, akkor teher nélkül szeretné élvezni ezt a két Grand Slam-tornát, hiszen bő 25 évet dolgozott azért, hogy ott lehessen a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
17 órája

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16

A rekorder Farkas László a 33. aranyérmét szerezte meg a kerekesszékes tenisz ob-n

Tenisz
2026.03.03. 11:13
Ezek is érdekelhetik