Roland Garros: Udvardy Pannáék mérkőzéslabdáról estek ki párosban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.02. 17:11
null
Udvardyék három szettben búcsúztak (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna és Ysaline Bonaventure duója kikapott a női párosok 2. fordulójában a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.

 

A magyar-belga kettős pénteken a 11. helyen kiemelt kínai Hszü Ji-fannal és Jang Csao-hszüannal szállt szembe, és a második szettben 5:4-nél mérkőzéslabdát szalasztott el. Az ázsiaiak rövidítésben hozták a játszmát, majd az utolsó felvonásban 3:0-ra elhúztak, ám Udvardy Pannáék ismét erőre kaptak, két brékkel meg sem álltak 5:3-ig. Újabb fordulat következett, a kínaiak 6:5-re átvették a vezetést, az egyenlítést követően pedig jöhetett az újabb rövidítés, amelyben hiába vezettek Udvardyék 6–3-ra, majd 9–8-ra is, a végén az ázsiai duó örülhetett, amely 11–9-re hozta a tie-breaket és így a mérkőzést is, amely három óra 12 percig tartott.

Udvardy egyesben már az 1. fordulóban búcsúzott a Roland Garroson.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak)
NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Hszü Ji-fan, Jang Csao-hszüan (kínai, 11.)–Udvardy Panna, Ysaline Bonaventure (magyar, belga) 4:6, 7:6 (7–3), 7:6 (11–9)

Korábban
Gabriela Dabrowski, Luisa Stefani (kanadai, brazil, 8.)–Gálfi Dalma, Katarzyna Piter (magyar, lengyel) 4:6, 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36
Ezek is érdekelhetik