Tenisz: Marozsán győzelemmel kezdte a Garros selejtezőjét

2023.05.22. 13:28
null
Marozsán újra nyert (Getty Images)
A francia nyílt nemzetközi salakpályás teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában a legfrissebb világranglistán 115. helyen álló Marozsán Fábián két játszmában győzött az ausztrál Li Tu ellen.

 

A múlt héten a friss világelső Carlos Alcarazt a római mesterversenyen búcsúztató Marozsán Fábián a Roland Garros selejtezőjének első fordulójában az ausztrál Li Tu ellen lépett pályára, és jól is kezdett, mivel stabilan tartotta az adogatójátékait, aztán az első játszma végén brékelte ellenfelét és alig 34 perc alatt megnyerte az első szettet.

A második felvonás hasonlóan alakult, a nyolcadik játékig fej fej mellett haladtak a felek, aztán Marozsán brékelt, s az ausztrál már nem tudott visszajönni, így a 23 éves magyar fiú megnyerte a mérkőzést.

Marozsán Fábián a selejtező második körében a világranglistán 200. helyen álló kínai Sang Csün-csenggel találkozik, egyszer már játszottak egymás ellen, az idei Autralian Open selejtezőjében, amelyben két szettben Sang Csün-cseng nyert. Van tehát miért visszavágni!

A Roland Garros selejtezőjében három mérkőzést kell nyerni a főtáblára jutáshoz.

TENISZ
ROLAND GARROS, SELEJTEZŐ
Marozsán Fábián–Li Tu (ausztrál) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
4 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
8 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
Tegnap, 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
Tegnap, 7:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Hamar végét ért a sanghaji torna a születésnapos Marozsán számára

Tenisz
2026.10.08. 11:01