Tenisz: Fucsovics számára gyorsan véget ért a lyoni torna

2023.05.23. 13:27
null
Sajnos gyorsan végzett Lyonban... (Fotó: Getty Images)
Az egyedüli magyarként top 100-as teniszező, a világranglistán 80. helyezett Fucsovics Márton két játszmában kikapott a Lyonban zajló, 250-es besorolású salakpályás torna első fordulójában a világranglista 44. helyén álló argentin Sebastián Báeztől.

A Roland Garros előtti héten Fucsovics Márton a 250-es besorolású lyoni nemzetközi salakpályás versenyen vesz részt, ám ez a szereplés csupán egy mérkőzés erejéig tartott számára, mivel az argentin Sebastián Báez (44.) alig háromnegyed óra alatt megnyerte az első játszmát, miután a harmadik játékban elvette a magyar játékos adogatójátékát.

A második szettben Báez ismét brékelte Fucsovicsot a harmadik játékban, ám a magyar teniszező ebből még vissza tudott jönni, aztán 4:4-nél újra elvesztette a szerváját egy monstre játék során, viszont a következőben két meccslabdát is hárítva megint visszajött, és kiharcolta a rövidítést.

Ebben aztán mindkét fél adós maradt a stabil adogatójátékkal, Báez kétszer, Fucsovics háromszor vesztett pontot fogadóként, a harmadik pedig egyben azt is jelentette, hogy a 22 éves argentin megnyerte két óra öt perc alatt a mérkőzést, s bejutott a második fordulóba.

ATP 250-ES TORNA, LYON (562 815 euró, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Báez (argentin 6.)–Fucsovics 6:4, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik