Tenisz: Fucsovics 12, Marozsán 20 helyet javított a világranglistán

2023.05.22. 10:22
null
Marozsán Fábián 20 helyet lépett előre római menetelése után (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton 12, Marozsán Fábián pedig 20 helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján.

Fucsovics – a top 100 egyetlen magyarja – a harmadik fordulóig jutott legutóbb Rómában, ezzel a 92.-ről feljött a 80. helyre.

Marozsán az elmúlt hetek legnagyobb szenzációját okozta azzal, hogy az olasz fővárosban élete első ATP-főtábláján legyőzte Carlos Alcarazt, aki vereségétől függetlenül visszavette az éllovas pozíciót Novak Djokovicstól. A 23 éves magyar játékos a 135.-ről a 115. helyre jött fel, mögötte a Roland Garroson szintén selejtezős Piros Zsombor a 125.

Az élbolyban az olasz fővárosban karrierje 20., de salakon az első trófeáját megszerző orosz Danyiil Medvegyev már a második az ATP-rangsorban, Djokovics pedig a harmadik.

A nőknél mindhárom magyar éljátékos rontott, a hosszú sérülés után visszatérő Udvardy Panna jelenleg a 95., közvetlenül mögötte áll Gálfi Dalma, Bondár Anna viszont kicsúszott a top 100-ból, és a 103. Valamennyien főtáblások lesznek a Garroson, amelynek a selejtezőjében érdekelt Jani Réka a 154., míg a februárban még 374. Babos Tímea újabb 34 helyes ugrással már a 237.

A női élmezőnyben őrzi első helyét a lengyel Iga Swiatek, megelőzve az Australian Open-bajnok fehérorosz Arina Szabalenkát. A római – és tavaly wimbledoni – bajnok kazah Jelena Ribakina feljött a negyedik pozícióba.

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Marozsán Fábián: Egyéniben és párosban is bevethető vagyok

Tenisz
2026.09.11. 07:59

Marozsánnal, Pirossal és egy újonccal készül a magyar csapat a Davis-kupában

Tenisz
2026.09.08. 16:25