Tenisz: „Marozsán az év végére a top 100 közelébe érhet”

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 18:15
null
Marozsán Fábián hamarosan top 100-as lehet (Fotó: Flajsz Péter/Komárom-Esztergom megyei 24 Óra)
Pataki Márk, a Hajdúszoboszlói SE teniszszakosztályának szakmai vezetője szerint a február végén szerződtetett Marozsán Fábián az év végére a férfi világranglista top 100-ának közelébe érhet.

 

A 26 éves tréner a klub honlapjának tájékoztatása szerint rendkívül keresett utazóedző, jelenleg éppen Babos Tímeával tartózkodik egy dél-afrikai versenyen. Korábban szintén utazóedzőként segítette Bondár Annát a top 100-ba, a jelenleg 163. Marozsánt pedig a top 200-ba.

„A világelitbe tartozók is úgy készülnek, mint mi – jelentette ki Pataki Márk. – Korábban azt hittem, hogy Serena Williams edzésén valami különlegeset fogok látni, de nagy csodák nincsenek, a tréningek felépítése az ő esetükben is teljesen hétköznapi. A játékos és az edző közötti bizalom a legfontosabb szerintem, a pályán és azon kívül is töretlen hittel kell egymást segítenünk. Anna játéka például már korábban top százas volt, de csak akkor jött az áttörés, amikor ezt ő is elhitte.”

A szakember kifejtette, Marozsánnal és a szintén válogatott Fajta Péterrel – akiket utazóedzőként segít – jól megértik egymást.

„Fábi 2023 végén közel kerülhet a top százhoz, a százötvenhez már jóval előbb is” – tette hozzá Pataki Márk.

Azóta Marozsán részben már igazolta Patakit, hiszen az antalyai elődöntőjével hétfőtől a 148. helyen szerepel az ATP-listán.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
16 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
18 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
19 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik