Tenisz: Fucsovics top 20-as játékost legyőzve továbbjutott Indian Wellsben

Vágólapra másolva!
2023.03.12. 07:38
null
Fucsovics remek sikerrel jutott 32 közé Indian Wellsben (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a harmadik fordulóba az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna férfi versenyében. A hölgyek versenyében viszont három szettben kikapott az 5. helyen kiemelt Caroline Garciától, ezzel búcsúzott Gálfi Dalma.

A világranglistán 84. Fucsovics szombaton a 16. kiemelt Alex De Minaurral csapott össze, aki a múlt héten megnyerte az acapulcói versenyt. Érdekes, hogy előzőleg csak a Davis-kupában találkoztak, és mindkét alkalommal a sydney-i rivális bizonyult jobbnak.

A kaliforniai csatát álomszerűen kezdte a 31 éves magyar, „sült a keze”, ontotta a nyerő ütéseket, és csakhamar dupla brékkel 3:0-ra elhúzott. A spanyol állampolgársággal is rendelkező ellenfél azonban összeszedte magát, 4:4-nél utolérte Fucsovicsot, aki ekkor harmadszor is elvette az ausztrál adogatását, és háromnegyed óra elteltével szettelőnybe került.

A nyíregyházi teniszező a folytatásban 2:0-ra meglépett, De Minaur ismét kiegyenlített (2:2), ám ezután már egyetlen gémet sem tudott hozni. A stabilitásáról ismert rivális játéka egyre jobban szétesett, míg a túloldalon Fucsovics egy pillanatra sem ingott meg, és egy ízben a pályának háttal, egykezes fonákkal ütött nyerőt. A váratlanul egyoldalú találkozó 1 óra 27 percig tartott.

Fucsovicsra a 32 között az ATP-rangsorban 63. szlovák Alex Molcan vár, akivel még nem találkozott.

A hölgyeknél a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Gálfi Dalma viszont kiesett, miután három szettben kikapott az 5. helyen kiemelt francia Caroline Garciától. A 6:1-re elveszített első szett után a másodikat bravúrral 7:6-re megnyerte, a harmadikat viszont 6:4-re elveszítette. A bátran szerváló magyar játékos 14 ászt ütött és hat kettős hibája volt a 2 óra 10 perces mérkőzésen.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (10.1 millió dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Fucsovics–De Minaur (ausztrál, 16.) 6:4, 6:2
Alcaraz (spanyol, 1.)–Kokkinakis (ausztrál) 6:3, 6:3
Fritz (amerikai, 4.)–Shelton (amerikai) 4:6, 6:4, 6:3
Rune (dán, 7.)–McDonald (amerikai) 7:5, 6:3
Hurkacz (lengyel, 9.)–Popyrin (ausztrál) 6:3, 6:3
Paul (amerikai, 17.)–Struff (német) 6:3, 6:3
Mannarino (francia)–Musetti (olasz, 19.), 6:4, 6:4
Molcan (szlovák)–Coric (horvát, 20.) 6:3, 6:3
Wawrinka (svájci)–Kecsmanovics (szerb, 26.) 7:6, 6:4
Cerundolo (argentin, 27.)–Sock (amerikai) 4:6, 6:3, 6:4
Baez (argentin, 30.)–Hijikata (ausztrál) 6:3, 6:1
Griekspoor (holland, 31.)–Pella (argentin) 7:6, 7:6
Auger-Aliassime (kanadai, 8.)–Martínez (spanyol) 7:6 (7–5), 6:4
Murray (brit)–Albot (moldovai) 6:4, 6:3
Sinner (olasz, 11.)–Gasquet (francia) 6:3, 7:6 (7–2)
Draper (amerikai)–Evans (amerikai, 24.) 6:4, 6:2

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (8.8 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Garcia (francia, 5.)–Gálfi (magyar) 6:1, 6:7, 6:4
Swiatek (lengyel, 1.)–Liu (amerikai) 6:0, 6:1
Dzsabur (tunéziai, 4.)–Frech (lengyel) 4:6, 6:4, 6:1
Kaszatkina (orosz, 8.)–Maria (német) 6:2, 6:1
RIbakina (kazah, 10.)–Kenin (amerikai) 7:6, 7:6
Pera (amerikai)–Szamszonova (orosz, 12.) 2:6, 7:6, 7:6
Haddad Maia (brazil, 13.)–Siniaková (cseh) 5:7, 7:6, 6:3
Muchová (cseh)–Azarenka (fehérorosz, 14.) 7:6 (7–1), 6:3
Raducanu (brit)–Linette (lengyel, 20.) 7:6 (7–3), 6:2
Gracseva (orosz)–Martic (horvát, 25.) 6:3, 6:2
Vondrousová (cseh)–Bouzková (cseh, 28.) 6:1, 6:1
Cirstea (román)–Keys (amerikai, 19.) 6:1-nél Keys feladta
Badosa (spanyol, 21.)–Parrizas (spanyol) 6:2, 7:5
Trevisan (olasz, 25.)–Brengle (amerikai) 5:7, 6:1, 6:2
Fernandez (kanadai, 30.)–Navarro (amerikai) 6:2, 6:4
Andreescu (kanadai, 32.)–Stearns (amerikai) 4:6, 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
2025.11.09. 22:19

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48

Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

Tenisz
2025.11.02. 13:58
Ezek is érdekelhetik