Tenisz: Bondár és Piros is kiesett Monterreyben, illetve Pau-ban

M. B.M. B.
2023.02.27. 22:43
null
Piros Zsombor nem tudott csodát tenni (Fotó: Árvai Károly)
A legjobb harminckettő között búcsúzott Bondár Anna a mexikói Monterreyben zajló kemény pályás tenisztornán. Mindeközben Piros Zsombor is alulmaradt a franciaországi Pau-ban zajló kemény pályás tenisztorna azonos szakaszában.

Bondár Anna a kínai Csu Linnel csapott össze a nyolcaddöntőért. Az első szettet a kínai játékos 6:4-re hozta, míg a második játszmában feljavult a magyar teniszező játéka – Bondár kiharcolta a rövidítést, de megnyerni már nem tudta, így a kínai versenyző jutott tovább.

Piros Zsombor jól kezdte a 7. kiemelt Zizou Bergs elleni találkozót, 6:4-re hozva az első játszmát. A folytatásban azonban a belga akarata érvényesült: Bergs előbb 6:2-re, majd a döntő szettben 6:3-ra nyert – tovább is jutott a nyolcaddöntőbe.

TENISZ
WTA MONTERREY (253 ezer dollár, kemény pályás)
Csu Lin (kínai
)–Bondár Anna 6:4, 7:6 (7–4)

ATP PAU (145 ezer dollár, kemény pályás)
Bergs (belga, 7.)
–Piros Zsombor 4:6, 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
23 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 7:32

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56