Tenisz: a nyolcadik kiemelt már az első fordulóban búcsúzott Delray Beachen

Vágólapra másolva!
2023.02.15. 10:03
null
Ben Shelton korán búcsúzott Floridában (Fotó: Getty Images)
A nyolcadik helyen kiemelt Ben Shelton már az első fordulóban búcsúzott az egyesült államokbeli Delray Beachen zajló, 642 ezer dollár (233 millió forint) összdíjazású férfi tenisztornán.

 

A világranglistán 42. amerikai játékos honfitársától, az ATP-rangsorban 55. Marcos Girontól kapott ki két játszmában.

A játéknap érdekessége a korábbi világranglista-8. amerikai Jack Sock veresége a horvát Matija Pecotictól, aki főállásban pénzügyi szakemberként dolgozik. A legjobbjaként 2015-ben a rangsorban 206., most 784. helyen álló, 33 éves játékos három szettben verte meg Sockot, s a következő körben Gironnal csap össze.

„Igazából nem számítottam a győzelemre, de nem is úgy léptem pályára, hogy biztosan veszíteni fogok” mondta a horvát teniszező, majd hozzátette: „rájöttem, hogyha összeszorítom a fogam és csak arra a két-három helyzetre koncentrálok, amelyekre felkészültem, akkor lehet esélyem. Aztán lássanak csodát...”

Pecotic aki szabadnapot kért főnökétől a torna folytatásához most már bízik abban, hogy továbbjuthat a legjobb nyolc közé.

Több kiemelt is már az első körben búcsúzott a 626 ezer dollár (228 millió forint) összdíjazású, Buenos Aires-i salakpályás férfi tenisztorna keddi játéknapján.

A hazai Sebastián Báez (6.), a szlovák Alex Molcan (7.) és a spanyol Alberto Ramos (8.) egyaránt vesztesen hagyta el a pályát az Argentínában zajló viadal második napján.

ATP 250-ES TORNA, DELRAY BEACH
1. forduló (a 16 közé jutásért)

Giron (amerikai)–Shelton (amerikai, 8.) 6:4, 6:4
Vukic (ausztrál)–Eubanks (amerikai) 6:7 (5–7), 6:3, 6:4
Albot (moldovai)–Verdasco (spanyol) 7:6 (7–3), 7:6 (7–1)
Pecotic (horvát)–Sock (amerikai) 4:6, 6:2, 6:2

ATP 250-ES TORNA, BUENOS AIRES
1. forduló (a 16 közé jutásért)

F. Cerúndolo (argentin, 5.)–Hanfmann (német) 6:2, 4:6, 7:5
Lajovics (szerb)–Báez (argentin, 6.) 3:6, 7:6 (7–5), 6:3
Thiem (osztrák)–Molcan (szlovák, 7.) 7:6 (7–4), 6:3
Carballés (spanyol)–Ramos (spanyol, 8.) 7:5, 6:4
Etcheverry (argentin)–Dellien (bolíviai) 3:6, 6:2, 6:2
Ugo Carabelli (argentin)–Galán (kolumbiai) 7:6 (9–7), 6:3
Díaz Acosta (argentin)–Coria (argentin) 7:6 (7–5), 7:5
Varillas (perui)–Sousa (portugál) 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
6 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik