Aus. Open: meglesz Djokovicsnak a 22. Grand Slam-trófea?

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 09:13
null
Senki sem nyerte meg többször az Australian Opent Novak Djokovicsnál, a szerb klasszis most is az egyik legnagyobb esélyesnek számít a végső sikerre (Fotó: AFP)
Rafael Nadal rekordjára hajt Novak Djokovics a hétfőn rajtoló Australian Openen, amelyen Nick Kyrgios és Danyiil Medvegyev mellett leginkább a tavaly berobbant fiatalok állhatnak az útjába, noha Carlos Alcaraz sérülés miatt hiányzik a mezőnyből – és persze Nadalt sem szabad leírni.

 

Kétség sem férhet hozzá: az áll a középpontban az idei Australian Openen, megnyeri-e 10. bajnoki címét Melbourne-ben a 21-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovics, és beállítja-e Rafael Nadal 22 GS-trófeából álló rekordját. Ugyan bármikor szerezhet meglepetést, mégis előfordulhat, hogy ebben a legkisebb akadályt épp a spanyol csúcstartó jelenti majd, aki sem az elmúlt esztendő végén, sem az idei elején nem játszik kiemelkedő formában. Ráadásul a sorsoláskor sem álltak mellé az égiek, ugyanis mindjárt az első fordulóban a világranglista-40. brit Jack Draperrel csap össze, aki tavaly januárban még csak 265. volt a világranglistán, novemberben viszont az ATP U21-es világbajnokságán már csak a végső győztes Brandon Nakashima tudta megállítani. Lábsérülés miatt egy héttel az esemény kezdete előtt visszalépett a világelső csodatini, Carlos Alcaraz, aki 2022-ben két 1000-es torna mellett karrierje első Grand Slam-trófeáját is begyűjtötte mindössze 19 évesen, de így is jó néhány ifjú trónkövetelő szerepel a főtáblán, akik életük első GS-győzelmére hajtanak.

A torna második kiemeltje Casper Ruud, a norvég tavaly a Roland Garroson Nadaltól, a US Openen Alcaraztól kapott ki a fináléban, de letette már a névjegyét a „nagyok” között az Alcarazzal egyidős dán Holger Rune is, aki mestertornaserleggel búcsúztatta az elmúlt évet Párizsban (a fináléban Djokovicsot legyőzve), s már top tízes a világranglistán. Kemény pályán az amerikai Taylor Fritz és a kanadai Félix Auger-Aliassime is szerezhet meglepetést, ahogy az olasz Jannik Sinner is megszorongatta korábban a szerb klasszist, ötszettes csatára kényszerítve a wimbledoni negyeddöntőben. Végre visszatér a mezőnybe a Roland Garroson horrorsérülést szenvedő német Alexander Zverev, bár nem tudni, milyen állapotban van a bokaszalagszakadásból műtét után felépülő játékos, s ott lesz a mezőnyben az orosz Danyiil Medvegyev is, bár ő a tőle megszokottnál kicsit színtelenebbül játszott az utóbbi időben. Természetesen nem szabad megfeledkezni a hazai közönség előtt pályára lépő fenegyerekről, Nick Kyrgiosról sem, akit Djokovics csak négy játszmában tudott felülmúlni a füves pályás Grand Slam-torna döntőjében.

A magyarok közül csak Fucsovics Márton szerepel a főtáblán. Az első fordulóban az argentin Federico Coria lesz az ellenfele, akit jó eséllyel le is győzhet – ha sikerül neki, a Lorenzo Musetti–Lloyd Harris mérkőzés győztesével csap össze a második körben.

Összességében véve nem kérdés, hogy itt az újabb alkalom a régen várt generációváltásra a teniszben, egyelőre azonban a rutin, a hosszú évek tapasztalatából eredő mentális fölény még a harminc fölötti korosztály felé billenti a mérleg nyelvét, legfőképp a három nyert játsz­máig tartó, gyakran maratoni Grand Slam-meccseken. Az igazi kérdés: ki lehet képes ezt a mentális stabilitásból épített falat ledönteni a nagy generáció utolsó képviselőivel folytatott összecsapásokon? Ha senki, könnyen előfordulhat, hogy Novak Djokovics 10. Australian Open- és 22. Grand Slam-győzelmét ünnepelheti a Rod Laver Arenában január 29-én.

VÉLEMÉNYEK

Nick KYRGIOS világranglista-21. ausztrál teniszező: Thanasi Kokkinakisszal elért tavalyi párosgyőzelmünk után nagyon vártam, hogy ismét itt lehessek, ráadásul nekem az elmúlt idény nagyon jól sikerült egyéniben is. Nincs szükségem sok felvezető mérkőzésre, nem érzem gondnak, hogy nem volt tétmeccsem az Australian Open előtt. Ha nyerek egy Grand Slamet, utána száz százalék, hogy visszavonulok. A felkészülés nagyon kemény munkával jár, rengeteget kell edzeni, én pedig azt szeretnék enni és inni, amit akarok, és csak lazítani.
Rafael NADAL 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol teniszező: Most valóban sebezhető vagyok, ehhez kétség sem férhet. Többször kaptam ki az elmúlt időszakban, mint általában szoktam, de ez is része a sportnak. Elég alázatosnak érzem magamat ahhoz, hogy el tudjam fogadni. Újra lendületbe kell jönnöm, hinnem kell a játékomban. Egyébként nem játszottam rosszul az év első két meccsén, két nagyon erős ellenféllel szemben maradtam alul. Már három hete itt vagyok, mindennap a világ legjobb játékosaival edzek, ami minden tekintetben nagy segítség.
Novak DJOKOVICS 21-szeres Grand Slam-győztes szerb teniszező: Nincs semmi titok: azért teniszezek még mindig, mert én akarok lenni a legjobb, nyerni akarok a világ legnagyobb tornáin, és nincs nagyobb, mint a négy Grand Slam-torna, köztük az Australian Open, amelyet én nyertem meg a legtöbbször. Már csak a rekordom miatt is szívesen jövök vissza ide, a Rod Laver Arenába. Nagyon jó formában vagyok, a lehető legjobban zártam az elmúlt esztendőt az ATP-vb-győzelemmel, folytattam év elején Adelaide-ben, és remélem, itt sem adom alább.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik