Tenisz: Swiatek esete miatt az ITF és a WTA a versenynaptár átalakításán dolgozik

Vágólapra másolva!
2022.10.04. 14:57
null
Iga Swiatek bosszúsan konstatálta, nem lehet ott a Billie Jean King-kupa döntőjében (Fotó: AFP)
A női teniszversenyeket szervező WTA és ITF közösen dolgozik azon, hogy a későbbiekben ne fordulhasson elő olyan eset, mint a világelső Iga Swiateké, aki a zsúfolt versenynaptár miatt nem tudta vállalni szereplést hazája színeiben a Billie Jean King-kupa glasgow-i döntőjében – írja az MTI.

 

 

„Rendkívül szomorúak vagyunk, hogy Iga nem tud részt venni a viadalon, és belátjuk, hogy a két évzáró torna időpontja nagy kihívás elég állítja azokat, akik mindkettőn ott szeretnének lenni” – nyilatkozta David Haggerty, az ITF elnöke arra utalva, hogy a skóciai torna egy nappal azután veszi kezdetét, hogy a texasi Fort Worthben véget ér a WTA-világbajnokság.

Haggerty hozzátette, ők már júniusban kijelölték Glasgow-t a Billie Jean King-kupa házigazdájának, a WTA ugyanakkor csak a US Open alatt közölte, hogy Texasban rendezi a vb-t, ők viszont ekkor már nem tudtak sem helyszínt, sem időpontot változtatni.

„Elhivatottak vagyunk és a WTA-val közösen azon dolgozunk, hogy a 2023-as évadban jobb legyen az átmenet a két torna között" – tette hozzá a sportvezető.

A Billie Jean King-kupán 12 női válogatott vesz részt négy csoportban, a csoportokból az első helyezettek jutnak az elődöntőbe. Lengyelország a D-csoportban szerepel Csehországgal és az Egyesült Államokkal.

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
10 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik