Tenisz: Swiatek ellenfele feladta, a világelső negyeddöntős

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 19:14
null
Swiatek ellenfele feladta, így jutott negyeddöntőbe a világelső (Fotó: AFP)
A világelső lengyel Iga Swiatek úgy jutott negyeddöntőbe az Ostravában zajló, 758 ezer euró (320 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán, hogy a szerdai nyolcaddöntőben ellenfele feladta a találkozót – írta a Magyar Távirati Iroda.

 

A viadal selejtezőjéből a főtáblára jutott Alja Tomljanovic – a világranglista 34. helyezettje – az első szettben 0:3-as állás után is nagy küzdelemre késztette esélyesebb riválisát, majd a második játszmában 2:2-nél feladni kényszerült az összecsapást, amely így is 1 óra 44 percig tartott.

WTA-TORNA, OSTRAVA (758 ezer euró, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Muchová (cseh)–Haddad Maia (brazil, 7.) 6:4, 6:4
Krejcíková (cseh)–Rogers (amerikai) 6:2, 6:2
NYOLCADDÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.)–Tomljanovic (ausztrál) 7:5, 2:2-nél Tomljanovic feladta
Kvitová (cseh)–Badosa (spanyol, 2.) 7:6 (7-4), 6:4
Ribakina (kazah)–Szasznovics (fehérorosz) 6:7 (5-7), 6:4, 7:5

KORÁBBAN
PÁROS, 1. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Kirsten Flipkens, Laura Siegemund (belga, német, 4.)–Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga) 6:4, 6:2

(MTI)

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
3 órája

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
23 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik