US Open: Sosem gondoltam volna, hogy idáig jutok 19 évesen – Alcaraz

H. D.H. D.
2022.09.12. 09:05
null
Győzelmével minden idők legfiatalabb világelsője lett Alcaraz (Fotó: AFP)
A 19 éves Carlos Alcaraz nyerte meg a US Open férfi egyes versenyét, a döntőben a norvég Casper Ruud ellen győzött. A spanyol teniszező meghatódottan értékelt a tornát követően.

 

„Nekem egy van, Nadalnak van huszonkettő. A nyomában vagyok” – nyilatkozta mosolyogva a friss US Open-győztes Carlos Alcaraz egyik példaképéről, Rafael Nadalról és címeiről a BBC-nek.

Amióta először teniszütőt fogtam a kezembe, ezért a napért dolgoztam, úgyhogy most egy kicsit nehéz is megszólalni, elöntenek az érzelmek. Keményen dolgoztunk a csapatommal, a családommal sok áldozatot hoztunk ezért. Nagyon különleges számomra, amit ma itt elértem. Kicsit már fáradt vagyok, miután három ötszettest játszottam és erre ma rájött még egy három és fél óra. A meccs előtt még nem volt idő fáradtnak lenni, most már talán merek annak lenni” – mondta Alcaraz a döntő után.

Őrület, sosem gondoltam volna, hogy ide jutok tizenkilenc évesen! Most kiélvezem a pillanatot és azt, hogy a kezemben tarthatom ezt a trófeát. Természetesen éhes vagyok a további sikerekre, a világranglista élén szeretnék lenni még sok-sok hétig, remélem, évekig! Ez után a csodálatos két hét után is keményen fogok dolgozni, küzdeni fogok, hogy több ilyen sikerben is részem legyen.

A már a második Grand Slam-döntőjét elbukó, 23 éves Casper Ruud a döntőt követően pozitívan értékelt: „Különleges nap volt számunkra Carlosszal, és persze csalódott vagyok, hogy a végén nem én leszek a világelső, de a második sem hangzik rosszul. Azon leszek, hogy a továbbiakban is üldözzem az álmom: megnyerjek egy Grand Slam-tornát és egy nap világelső legyek. Büszke vagyok erre a meccsre és az elmúlt két hétre, mindent beleadtam, kitettem a szívemet a pályára. Játszottam néhány fenomenális meccset az elmúlt tizennégy napban, talán most játszottam a legjobban ezen a szinten.”

TENISZ
US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)–Casper Ruud (norvég, 5.) 6:4, 2:6, 7:6 (7–1), 6:3

Legfrissebb hírek

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
13 órája

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Tenisz: a Djokovicsot kiverő Draper mellett Swiatek is a nyolc között búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.13. 10:16

Marozsán két, Fucsovics 12 helyet rontott, Gálfi és Udvardy javított

Tenisz
2026.02.16. 09:13

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03
Ezek is érdekelhetik