Tenisz: Bondár Anna kiesett a nyitó körben Indian Wellsben

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.09. 23:13
null
Bondár Anna kiesett (Fotó: AFP, archív)
Bondár Anna a nyitó körben búcsúzott az Indian Wells-i kemény pályás tenisztornán.

 

A világranglistán 75. helyezésével a legjobb magyar női játékos először lépett pályára a Grand Slamek utáni legnagyobb versenyen, és szerdán Petra Marticcsal találkozott. A négy pozícióval mögötte álló horvát teniszező – aki a 14. helyen is megfordult - többször is szerepelt már Kaliforniában, és 2018-ban a negyeddöntőig jutott.

Első összecsapásukra a sivatagi komplexum 2-es stadionjában került sor kellemes 23 fokban, és a 24 éves magyarnak rögtön az első szervagémjében bréklabdákat kellett hárítania. Ezután mindketten stabilabban és időnként látványos rövidítésekkel hozták az adogatásaikat, majd a spliti ellenfél is kivédett egy bréklabdát. Bondár 5:5-nél elvesztette a szerváját, aztán fogadóként elrontott néhány ütést, így 55 perc elteltével szetthátrányba került.

A folytatásban Martic 2:2-nél a sokadik ejtésével ismét elvette a Hajdúszoboszló SE teniszezőjének az adogatását, majd az ötödik bréklabdát is hárította. Bondárral ellentétben a 31 éves rivális élt a lehetőségeivel, 5:3-nál harmadszor is fogadógémet nyert, ami 1 óra 55 perc után már a győzelmet jelentette a számára.

A főtábla további két magyarja közül a selejtezőből feljutott Gálfi Dalmára (105.) a belga Alison Van Uytvanck (58.), míg Fucsovics Mártonra (48.) a hazai közönség előtt szereplő Mackenzie McDonald (59.) vár.

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (8.3 millió dollár, kemény pálya)
1. forduló (a 64 közé jutásért)
Petra Martic (horvát)–Bondár Anna 7:5, 6:3
Garcia (francia)–Jasztremszka (ukrán) 6:4, 6:7 (8–10), 7:5
Tomljanovic (ausztrál)–Baptiste (amerikai) 6:2, 2:6, 6:2
Alekszandrova (orosz)–Kalieva (amerikai) 4:6, 6:2, 7:6 (9–7)
Liu (amerikai)–Tomova (bolgár) 7:6 (7–2), 6:4
Kovinics (montenegrói)–Teichmann (svájci) 7:5, 7:5
Kalinyina (ukrán)–Burel (francia) 6:3, 6:2
Volynets (amerikai)–Rus (holland) 4:6, 6:4, 6:1
Cseng Csin-ven (kínai)–Zvonarjova (orosz) 6:3, 6:2
Dart (brit)–Konjuh (horvát) 6:1, 3:1-nél Konjuh feladta
Kanepi (észt)–Montgomery (amerikai) 6:3, 6:3
Doi (japán)–Potapova (orosz) 0:6, 6:4, 6:3
Riske (amerikai)–McNally (amerikai) 6:0, 6:3
Haddad Maia (brazil)–Kenin (amerikai) 6:3, 7:5
Li (amerikai)–Brengle (amerikai) 1:6, 7:6 (7–5), 6:0
Kalinszkaja (orosz)–Tan (francia) 6:2, 1:0-nál Tan feladta

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
6 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
9 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
15 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
16 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik