Tenisz: Covid-tesztekkel kapcsolatos visszaélésekre gyanakszanak

K. T. I.K. T. I.
2022.02.03. 17:02
A Magyar Teniszszövetség elnöke megbízta az ellenőrző bizottságot és a főtitkárt, hogy vizsgálják meg, okkal vetődik-e fel a szabálytalanság gyanúja az MTSZ-szel kapcsolatban álló versenyzők és sportszakemberek 2021-es teszteléseivel kapcsolatban – írja a szövetség hivatalos honlapja. A Nemzeti Sport úgy értesült, péntek reggel már meg is hallgathatja az elnökség az első vizsgálatok eredményét.

 

 

 

TÖBB FELFÜGGESZTÉS VÁRHATÓ
Frissítés, 18.18: A Nemzeti Sport információi szerint az ügy kedden robbant ki, ennek hatására azonnal rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze az MTSZ-ben. Az elnökség vizsgálóbizottság felállításáról döntött, amelynek a feje Homonnay Géza lett. Az elmúlt két napban gyakorlatilag minden szinten folyamatosak voltak a meghallgatások, amelyek következményeként a bizottság péntek reggelre az elnökség elé tárja a vizsgálatok eredményét – valószínűsíthetően több felfüggesztés is jogerőre emelkedik majd.

Az egyébként ép ésszel nehezen felfogható, hogy mi szükség lehetett a PCR-tesztekkel ügyeskedni például akkor, amikor a torinói Davis-kupa-válogatottat a helyszínen naponta tesztelték rapid- és PCR-ellenőrzések keretében egyaránt. Hogy a botrány kirobbantása kinek a műve, szinte mindegy, a legnagyobb probléma, hogy a fürdővízzel kiömlik a gyermek is – több ártatlan magyar válogatott sportoló megítélése kerülhet nagy veszélybe az ügy kapcsán. Egy olyan ügy kapcsán, ami a világon semmilyen hozzáadott értékkel nem bír akkor sem, ha elvonatkoztatunk a vélelmezett csalástól.

A közlemény szerint „Az elmúlt 48 órában a Magyar Teniszszövetség tudomására jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a COVID-19-vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.”

A gyanúval kapcsolatban az elnökség határozatban utasította az ellenőrző bizottságot, hogy vizsgálja meg, a szövetséggel kapcsolatban álló versenyzők és sportszakemberek 2021-es tesztelése során „valóban történhetett-e bármilyen visszaélés, okkal merül-e fel a szabálytalanság gyanúja”.

Az elnökség felhívta a főtitkárt, hogy haladéktalanul folytassa le a szükséges fegyelmi eljárásokat, az elnököt pedig arra, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegye meg a szükséges büntető feljelentést ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

„A szövetség mindenben együttműködik a vizsgálatot folytató hatóságokkal, a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fogja a nyilvánosságot”
– olvasható az MTSZ közleményében.

FRISSÍTÉS, 19.20: A Magyar Távirati Iroda arról számolt be, a Semmelweis Egyetem felfüggesztette a teniszszövetségnek a gyanú szerint hamis PCR-teszteket adó orvost.

 

A SE közleményében azt írta, az intézmény rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült: az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

A belső eljárás lezárását követően az egyetem, a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint az MTSZ keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett „további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában” kiadott engedélyét 2022. február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem – olvasható a közleményben.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
14 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik