Davis-kupa: Soha nem játszottam ilyen szintű találkozót – Piros

GYŐRI FERENC (TORINO)GYŐRI FERENC (TORINO)
2021.11.27. 15:17
null
Piros Zsombor Torinóban (Fotó: Facebook/Hungarian Tennis)
Piros Zsombor hihetetlen fordítást bemutatva felülmúlta John Millmant a Davis-kupa világdöntőjében, ezzel Magyarország 1–0-ra vezet Ausztrália ellen! Huszonkét éves teniszezőnk így értékelt a mérkőzés után.

„Izgatott voltam a mérkőzés előtt, még soha nem játszottam ilyen szintű találkozót, a Davis-kupában is csak négy egyénin léptem pályára korábban. Nagyon nehéz volt kordában tartanom az érzelmeimet, főként a meccset megelőző este, de megbirkóztam vele. Az első szett után a második közepén sikerült megnyugodnom, mögöttem állt a csapat és a szurkolók – együtt megcsináltuk! Igyekeztem minden energiát megőrizni a soron következő pontra, szerencsére nem görcsöltem. Egy szalaghúzódás miatt ápoltak, remélem, nem szakadt el, különösen a szerváknál éreztem fájdalmat. Bízom benne, hogy semmi komoly és játszhatok vasárnap, de ha nem segített volna a fizioterapeuta, nem tudtam volna nyerni.”

DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, (16 000 000 font, kemény pálya)
D-CSOPORT
Magyarország–Ausztrália 1–0 (egy meccs után)
Piros–Millman 4:6, 6:4, 6:3
Fucsovics–De Minaur – 12.45 órától

KORÁBBAN
Horvátország–Ausztrália 3–0

Gojo–Popyrin 7:6 (7–5), 7:5
Cilic–De Minaur 6:1, 5:7, 6:4
Mektic, Pavic–De Minaur, Peers 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23

Piros Zsombor már csak egy sikerre van a US Open főtáblájától

Tenisz
2026.08.27. 07:04

Piros Zsombor sima győzelemmel kezdett a US Open selejtezőjében

Tenisz
2026.08.25. 22:44

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Zugi tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban tizenegy győzelemnél jár

Tenisz
2026.07.20. 21:08