Roland Garros: Borzasztóan bánt és zavar – Fucsovics

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 19:08
null
Fucsovics Márton a szerdai mérkőzésen (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton szerint a szerencsétlenül elveszített első játszma döntőnek bizonyult, és nagyon bosszantja, hogy esélye sem volt a végén Fabio Fognini ellen a Roland Garros szerdai játéknapján.

 

– Izgalmas és magas színvonalú volt az első szett, mindketten negyvenhárom labdamenetet nyertek meg. Mi döntött a rövidítésben?
– Úgy éreztem az egész mérkőzésen, hogy a szerencse nem állt mellém. Nagyon-nagyon apró dolgok döntöttek a játszmáról, ami szerintem a mérkőzés egészét meghatározta. Több pontban, hálót ért labdánál egyértelműen Fabio volt a szerencsésebb – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére Fucsovics Márton.

– Azért a mérkőzés összképét nézve aligha túlzás azt állítani, hogy súlyos vereség lett a vége. Mi történt a találkozó második felében?
– Igen, az összkép valóban azt mutatja, hogy csúnya vereséget szenvedtem, ami borzasztóan bánt és zavar, hiszen úgy mentem fel a pályára, hogy lesz esélyem a győzelemre, nem tartottam Fabiótól. Sajnos a játékom túlságosan tompa volt ahhoz, hogy veszélyt jelentsek rá.

– A rengeteg hiba a korábban említett hullámvölgynek tudható be, vagy fejben esett szét a végére?
– Nagyon-nagyon bosszantott, hogy ennyire nem megy a játék, nem is igazán tudtam koncentrálni, minden és mindenki zavart, ilyen állapotban pedig esélyem sem volt arra, hogy nyerjek az egyébként jó napot kifogó Fabio ellen.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
FÉRFI EGYES, FŐTÁBLA, 2. FORDULÓ

Fabio Fognini (olasz, 27.)–Fucsovics Márton 7:6 (8–6), 6:1, 6:2

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01

Nem okozott csalódást az álomdöntő – Alcaraz kétszettes hátrányból fordítva védte meg címét a Garroson!

Tenisz
2025.06.08. 21:00

Roland Garros: a Paolini, Errani páros duója nyerte a női párost

Tenisz
2025.06.08. 13:54

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben

Tenisz
2025.06.07. 20:28

Drámai csata után, a világelsőt legyőzve Coco Gauff lett a párizsi salak új királynője

Tenisz
2025.06.07. 18:11

Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

Tenisz
2025.06.07. 09:14

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

Tenisz
2025.06.06. 22:40

Roland Garros: Musetti feladta, döntőben a címvédő

Tenisz
2025.06.06. 17:23
Ezek is érdekelhetik