Tenisz: Babos döntő szettben kikapott a belgrádi 1. körben

2021.05.16. 20:39
null
Babosnak nem tarott sokáig a belgrádi verseny egyesben (Fotó: Imago)
Babos Tímea a nyitó körben kiesett a 235 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású női salakpályás belgrádi tenisztornán – közölte az MTI.

A világranglistán 108. magyar játékos az ötödik kiemelt argentin Nadia Podoroskával (44.) találkozott, akit 2016-ban legyőzött eddigi egyetlen mérkőzésükön.

A vasárnapi meccs eleinte a tavalyi Roland Garroson elődöntős ellenfél fölényét hozta, ám a nemrég koronavírus-fertőzésen átesett Babos egyenlített, csakhogy a zárófelvonásban ismét a dél-amerikai akarata érvényesült. A találkozó 2 óra 14 percig tartott.

A belgrádi tornán korábban Jani Réka a selejtezőben aratott két győzelmének köszönhetően harcolta ki a főtáblás szereplés lehetőségét. A világranglistán 221. magyar lány az első fordulóban hétfőn az egyes számú pálya negyedik meccsén a cseh Tereza Martincová ellen lép pályára – várhatóan délután 16.30-nál nem előbb.

Babos Tímea számára az egyesbeli búcsúval nem ért még véget a belgrádi szereplés, a torna hivatalos honlapja szerint Vera Zvonarjovával az oldalán női párosban a Cristina Bucsa, Rebecca Peterson (svéd, brit) páros ellen lép pályára hétfőn – várhatóan a délutáni órákban.

WTA 250-ES TORNA, BELGRÁD (235 238 dollár, salakpálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Nadia Podoroska (argentin, 5.)–Babos Tímea 6:2, 4:6, 6:3

KORÁBBAN
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Jani Réka-Jaqueline Adina Cristian (román, 5.) 5:7, 6:2, 6:1

Legfrissebb hírek

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
58 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
12 órája

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
Tegnap, 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
Tegnap, 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
Tegnap, 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23

US Open: cseh siker a vegyes párosok versenyében

Tenisz
2026.08.27. 10:52