Tenisz: rekordáron kelt el Roger Federer ütője

Vágólapra másolva!
2020.11.11. 11:05
null
Ez az ütő sem segített Federernek Nadal ellen (Fotó: AFP)
Rekordáron, 55 ezer dollárért (16.7 millió forint) kelt el az a teniszütő, amellyel Roger Federer a 2011-es – vesztes – Roland Garros-döntőben játszott.

 

A piros-fehér színű Wilson Six One Tour modellre a Goldin Auctions online aukcióján lehetett licitálni. A nyertes összeg a legnagyobb, amelyet valaha férfi játékos ütőjéért adtak árverés keretében – írja az insidethegames.biz.

Eddig, 2007 óta Fred Perry ütője „tartotta” a rekordot ebben a kategóriában, egy gyűjtő 32 ezer dollárt áldozott azért a fakeretes sportszerért, amelyet a legendás brit játékos 1934-ben, első wimbledoni győzelme során használt. A legtöbbet ugyanakkor – 125 ezret – azért az ütőért adták, amellyel minden idők egyik legjobb női játékosa, az amerikai Billie Jean King játszott, amikor 1973-ban, egy bemutató mérkőzésen megverte a volt férfi világelső – 1973-ban 55 éves – Bobby Riggst Houstonban.

Federer ütője ügynökének hitelesítő levelével és egy ugyancsak hitelesített autogrammal került kalapács alá. A Francia nemzetközi bajnokság kilenc évvel ezelőtti döntőjében a címvédő Rafael Nadal volt a svájci sztár ellenfele, és a spanyol teniszező négy szettben nyert. Azóta már mind a ketten 20-szoros Grand Slam-torna-győztesek és ezzel csúcstartók a férfiaknál.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
13 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik