US Open: Williams alig várja a tornát, Halep jelenleg nem indulna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 21:46
A korábbi világelsők közül a román Simona Halep jelen körülmények között nem indulna az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon, az amerikai Serena Williams ugyanakkor alig várja, hogy ismét játsszon a US Openen.

A jelenlegi WTA-rangsorban második Halep közleményében úgy fogalmazott, a szerdán kiadott feltételekkel „nem tervezi, hogy pályára lép” a tornán. Azt ugyanakkor megjegyezte, amennyiben a nevezési határidő július közepi lezárultáig változnak a körülmények, ő is átgondolja jelenlegi, "nem kőbe vésett" elhatározását.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden jelentette be, nézők nélkül, „különleges óvintézkedések” mellett bonyolítják le a játékosok és szervezők egészségének megóvása miatt a tornát.

Serena Williams ugyanakkor az amerikai szövetség szerdai videójában úgy fogalmazott, „alig várja, hogy visszatérjen” New Yorkba arra a tornára, amelyen egyéniben eddig hatszor diadalmaskodott. A 38 éves, egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai teniszező az elmúlt két évben döntős volt az év – általában – utolsó GS-viadalán.

Idén a koronavírus-járvány miatt a párizsi Roland Garrost később rendezik, a wimbledoni verseny pedig elmaradt.

A versenyeket szervező WTA szerdán jelentette be, hogy augusztus 3-án indul újra a március óta szünetelő nemzetközi teniszélet.

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
2 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik