Tenisz: elmarad Montenegróban a Djokovics-féle torna

MTI MTIMTI MTI
2020.06.13. 21:54
null
A koronavírus-járvány miatt nem lehet megrendezni Djokovicsék tornáját (Fotó: AFP)
Elmarad Montenegróban az a férfi tenisztorna, amelynek főszervezője a világelső Novak Djokovics és fivére, Djordje.

 

A négy állomásosra tervezett sorozat szombaton kezdődött Belgrádban, ahol megmérkőzött a világranglista vezetője és honfitársa, Viktor Troicki. Egyben közölték, hogy a montenegrói versenyre mégsem kerülhet sor, mert a szerb állampolgárok a koronavírus-járvány miatt továbbra sem léphetnek be az országba.

„Hetek óta próbáljuk megszervezni ezt a különleges eseményt, de a kihívások leküzdhetetlennek bizonyultak. Nem utazhatunk Montenegróba. Reméltük, hogy ez megváltozik, de még mindig nem történt meg” – mondta Djordje Djokovics.

A második fordulóra a horvátországi Zárában (Zadarban) kerül sor jövő hétvégén, az utolsó tornának pedig a boszniai Banja Luka ad otthont július első hétvégéjén.

Szerbiában már enyhítettek a járvány miatti óvintézkedéseken, ennek köszönhetően mintegy 4000 néző figyelhette Djokovics teniszcentrumában többek között Dominic Thiem, Alexander Zverev és Grigor Dimitrov meccseit. Zárában Marin Cilic és Borna Coric is pályára lép majd.

Legfrissebb hírek

Marozsán magabiztos győzelemmel jutott tovább Montrealban

Tenisz
2026.08.05. 00:22

Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei

Tenisz
2026.07.27. 11:06

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
2026.07.25. 16:07

A 2027-es ATP-világbajnokságot is Torinóban rendezik

Tenisz
2026.07.16. 21:23

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Piros Zsombor csaknem ötven helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.13. 08:58

Wimbledon: az első kiemelt nyert férfi párosban

Tenisz
2026.07.11. 20:15

Jászvásári tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban hat győzelemnél tart

Tenisz
2026.07.07. 14:34