Tenisz: Bautista egyik célja, hogy karrierje során ATP-vb-n szerepeljen

MTI MTIMTI MTI
2020.05.19. 14:20
Roberto Bautista Agut spanyol teniszező céljai között szerepel, hogy karrierje során ATP-világbajnokságon szerepelhessen.

 

A szezont hagyományosan lezáró rangos eseményen az aktuális világranglista legjobb nyolc helyezettje vehet részt. A 32 éves Bautista tavaly nagyon közel állt ahhoz, hogy ez az álma valóra váljon: a ranglista kilencedik helyezettjeként első számú tartalék volt a londoni tornán.

A spanyol teniszező az ATP honlapjának úgy nyilatkozott: tisztában van azzal, hogy milyen nehéz a vb-re kvalifikációt szerezni, majd utalt arra, hogy néhány szezonban milyen közel állt ennek eléréséhez.

„Nem vagyok megszállottja, de ez egy olyan cél, amelyet szeretnék még elérni egy nap, mielőtt visszavonulok” – mondta.

Bautista a 12. helyen állt a világranglistán, amikor a koronavírus-járvány miatt március elején felfüggesztették a teniszezők idényét, amelyben jelen állás szerint biztosan nem rendeznek tornákat július végéig. Egyelőre az idén november 15–22. közötti időszakra tervezett londoni vb-döntő sorsa is bizonytalan.

A spanyol játékos – aki karrierje során 11-szer győzött le top 10-es riválist – jó formában kezdte a szezont: egyesben mind a hat mérkőzését megnyerte az év eleji ATP Kupán, majd az Australian Openen is ment két kört, mielőtt a horvát Marin Cilic nagy küzdelemben, ötszettes csatában megállította őt a harmadik fordulóban.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
8 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00