Tenisz: a Garros szervezői elkerülnék az ütközést a US Opennel

MTI MTIMTI MTI
2020.05.23. 20:19
A szeptemberre halasztott francia nyílt teniszbajnokság szervezői azon dolgoznak, hogy a torna semmiképpen se ütközzön a US Opennel, amelynek megrendezésével kapcsolatban júniusban várható döntés.

Guy Forget, a Roland Garros igazgatója kijelentette, mindent megtesznek azért, hogy amennyiben a járványhelyzet megengedi, mindkét Grand Slam-tornát meg tudják rendezni.Guy Forget, a Roland Garros igazgatója kijelentette, mindent megtesznek azért, hogy amennyiben a járványhelyzet megengedi, mindkét Grand Slam-tornát meg tudják rendezni.

„Szorosan együttműködünk az ATP-vel, a WTA-val és az ITF-fel a versenynaptár összeállításában és bejelentésében. Még sok a kérdőjel, New York fertőzöttebb még Franciaországnál is, kiderül, mit hoz a következő néhány hónap” – mondta a sportvezető egy francia rádióadónak szombaton.

Hozzátette, ha lesz Roland Garros, akkor azt jó körülmények között fogják tudni megrendezni, de figyelembe kell venniük a kormányzati intézkedéseket is. A legutóbbi kormányzati döntés értelmében augusztus végéig nem lehet ötezer főnél többet vonzó tömegrendezvényt tartani.

A francia nyílt bajnokság eredetileg vasárnap rajtolt volna, az új kezdési dátum szeptember 20. A US Open a tervek szerint egy héttel korábban érne véget New Yorkban.

Legfrissebb hírek

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Brad Pitt, Pink és Jake Paul is ott volt a lelátón a US Open női döntője alatt – képek

Tenisz
2026.09.13. 09:33

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Katerina Siniaková és Taylor Townsend nyerte a női párost a US Openen

Tenisz
2026.09.11. 21:42

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18