Tenisz: szeptember 27-én kezdődhet a Roland Garros

MTI MTIMTI MTI
2020.04.24. 11:38
Helyi sajtóhírek szerint további egy héttel elhalasztják a francia nyílt teniszbajnokságot, amely így szeptember 27-én kezdődhet el.

Az eredetileg május 24. és június 7. közötti időszakra kiírt Roland Garrost a koronavírus-járvány miatt kellett halasztani. Március közepén a szervezők a szeptember 20. és október 4. közötti kéthetes periódust jelölték ki, pénteken viszont ezen is módosítottak a Le Parisien című újság riportja szerint.

A lap úgy tudja, ezzel a lépéssel a férfi viadalokat szervező ATP-nek és a női versenyekért felelős WTA-nak is nagyobb mozgásteret adnak egy új versenynaptár kialakításához. A Le Parisien azt írja, amennyiben a New York-i US Opent nem lehet megtartani augusztus 31-től, akkor a szeptember 27-én rajtoló salakpályás Grand Slamet megelőzően Madridban és Rómában is lehetne tornát rendezni, melyek kiváló felkészülési lehetőséget adnának a Roland Garrosra.

A másik érv az, hogy a torna így nem ütközne a Tour de France országúti kerékpáros körversennyel, amely jelen állás szerint szeptember 20-án zárul Párizsban.

Legfrissebb hírek

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58