Tenisz: héthetes sorozatot tervez a német szövetség

MTI MTIMTI MTI
2020.04.20. 22:36
A Német Teniszszövetség (DTB) héthetes versenysorozattal segítene azokon a játékosokon, akiknek a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben problémájuk lehet a megélhetéssel.

A DTB tervei szerint a 32 férfi és 24 női játékossal labdaszedők, vonalbírók és nézők nélkül, csoportkörös rendszerben szerveznék meg a tornákat később kijelölendő helyszíneken.

A szövetség célja, hogy azok a játékosok, akik az ATP- és a WTA-tornák leállítása miatt nem tudnak pénzt keresni, ne kerüljenek bajba. Éppen ezért a felhívás nem elsősorban az éljátékosoknak, hanem a világranglistán hátrébb szereplő teniszezőknek szól. Ugyanakkor már a német Davis-kupa-válogatottban is számításba vett Jan-Lennard Struff és Philipp Kohlschreiber is jelezte, szívesen indulna.

„Jó ötlet, mert a játékosoknak a hosszú kihagyást követően úgyis szükségük lesz néhány mérkőzésre, amíg ismét felveszik a ritmust, ráadásul ezzel tudunk segíteni azokon, akiknek most nehéz a helyzete” – lelkendezett az ötlet kapcsán Michael Kohlmann szövetségi kapitány.

A sorozat– ha megkapják a hatósági és egészségügyi engedélyeket– június 8-án venné kezdetét, a csoportok nyolc győztese négyezer euróval gazdagodna, a további szakaszokban pedig tovább emelkedne a pénzdíj.

Vasárnap az angol The Telegraph napilap arról számolt be, zárt körű, de interneten nézhető tenisztornákra kerül sor a közeljövőben Rafael Nadal, illetve Serena Williams edzőjének akadémiáján.

Az ATP és a WTA a koronavírus-járvány miatt egyelőre július 13-ig szünetelteti a férfi és a női versenyeket.

Legfrissebb hírek

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
3 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58