Tenisz: Balázs Attila feljött a világranglista 79. helyére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 09:32
null
Balázs Attila a karriercsúcsot jelentő 79. helyen áll (Fotó: AFP)
A riói ATP 500-as tornán elődöntőig menetelő Balázs Attila 27 helyet javítva a karriercsúcsot jelentő 79. helyen áll a világranglistán az ATP friss rangsorában. Fucsovics Márton három helyet javított, így a 70. helyen áll.

 

Balázs Attila a múlt heti, Rio de Janeiró-i tornán a selejtezőből szerencsés vesztesként a főtáblára jutva egészen az elődöntőig menetelt, és ott csak háromszettes csatában maradt alul. Brazíliai szereplésével 180 pontot és 90 600 dollárt kapott.

A hazai szövetség korábbi tájékoztatása alapján a top 100-as álomhatárt az elmúlt harminc évben a magyar férfi teniszezők közül csak Noszály Sándornak, Sávolt Attilának, valamint Fucsovicsnak sikerült elérnie. Arra pedig, hogy két magyar egyszerre legyen az elitben, nem volt példa a fenti időszakban.

Ez legutóbb 1982 és 1985 között fordult elő, méghozzá Taróczy Balázsnak, aki a világranglistán akkor a 12. helyig jutott, illetve az 1984 júliusának végén karriercsúccsal 53. Kuhárszky Zoltánnak köszönhetően.

Az aktuális világranglista élmezőnyében nem történt változás.

ATP-VILÁGRANGLISTA (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
1. ( 1.) Novak Djokovics (szerb) 9720 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol) 9395
3. ( 3.) Roger Federer (svájci) 7130
4. ( 4.) Dominic Thiem (osztrák)7045
5. ( 5.) Danyiil Medvegyev (orosz)5890
6. ( 6.) Sztefanosz Cicipasz (görög)4745
7. ( 7.) Alexander Zverev (német) 3885
8. ( 8.) Matteo Berrettini (olasz)2860
9. ( 9.) Gaël Monfils (francia) 2860
10. (10.) David Goffin (belga) 2555
11. (11.) Fabio Fognini (olasz)2400
12. (12.) Roberto Bautista Agut (spanyol)2360
13. (13.) Diego Schwartzman (argentin) 2265
14. (14.) Andrej Rubljov (orosz) 2219
15. (15.) Denis Shapovalov (kanadai) 2075
…70. (73.) Fucsovics Márton 762
…79. (106.) Balázs Attila 715

WTA-VILÁGRANGLISTA (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
1. ( 1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 8367 pont
2. ( 2.) Simona Halep (román)6076
3. ( 3.) Karolína Plísková (cseh)5200
4. ( 5.) Bianca Andreescu (kanadai)4665
5. ( 7.) Sofia Kenin (amerikai)4490
6. ( 8.) Kiki Bertens (holland)4335
7. ( 6.) Elina Szvitolina (ukrán) 4301
8. ( 9.) Serena Williams (amerikai)3915
9. ( 4.) Belinda Bencic (svájci) 3875
10. (10.) Oszaka Naomi (japán)3626
11. (11.) Petra Kvitová (cseh)2981
12. (12.) Madison Keys (amerikai) 2962
13. (13.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 2815
14. (15.) Petra Martic (horvát) 2770
15. (14.) Johanna Konta (brit)2753
…98. (100.) Babos Tímea660
…197. (196.) Jani Réka Luca300

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
6 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik