Davis-kupa: a koronavírus miatt jutott tovább Románia

2020.02.18. 17:02
A kínai teniszválogatott játék nélkül veszítette el a Románia elleni párharcát a Davis-kupában.

A nemzetközi szövetség (ITF) kedden adott tájékoztatást arról, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben életbe lépett korlátozások miatt az ázsiai együttes nem tud elutazni Romániába. Hozzátették: a románok így játék nélkül jutottak tovább a Világcsoport I playoffkörébe, míg a kínaiak – a párharc kiemeltjei – a Világcsoport II-be kerültek.

Az összecsapást március első hétvégéjén Piatra Neamtban (Karácsonkőben) rendezték volna meg.
A Kínában december közepe óta tomboló koronavírus-járvány miatt az elmúlt két hónapban számos sporteseményt töröltek vagy helyeztek át. Egyebek mellett a Formula–1-es Kínai Nagydíjra sem kerül sor az előzetesen tervezett áprilisi időpontban, de változott több olimpiai kvalifikációs verseny helyszíne, valamint egy évvel elhalasztották a márciusra tervezett, nankingi fedett pályás atlétikai világbajnokságot.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság adatai szerint hétfő éjfélig 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén, ahol a vírus 1868 életet követelt.

A Davis-kupában a mieink a világcsoport selejtezőjében a belgákat fogadják, a vesztes a Világcsoport I playoffkörében játszhat tovább.

Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
14 órája

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16

A rekorder Farkas László a 33. aranyérmét szerezte meg a kerekesszékes tenisz ob-n

Tenisz
2026.03.03. 11:13
Ezek is érdekelhetik