Davis-kupa: Raonic sérülés miatt lemarad a döntő tornáról

MTI MTIMTI MTI
2019.11.11. 19:01
Milos Raonic, a kanadaiak első számú teniszezője sérülés miatt nem lesz ott a Davis-kupa jövő heti döntő tornáján.

A 28 éves játékos – aki pályafutása legjobbjaként 3. is volt a világranglistán, amelyen most a 31. – hétfőn jelentette be, hogy hátproblémája miatt nem léphet pályára Madridban. Helyére Brayden Schnur (94.) került be a csapatba.

„Az egészségem egész évben hagyott kívánnivalót maga után, és most is cserben hagyott” – fogalmazott közleményében Raonic.

A kanadaiak az ő távollétében is erős együttessel szerepelhetnek a jövő hétfőn rajtoló 18 csapatos Davis-kupán, ugyanis Denis Shapovalov (15.) és Félix Auger-Aliassime (21.) is vállalta a szereplést.

A kanadaiak az F-csoportban az amerikaiakkal és az olaszokkal találkoznak, a tornán összesen 18 válogatott indul, amelyek hétfőtől csütörtökig hat háromcsapatos csoportban küzdenek. A hat első helyezett mellett a két legjobb második jut a negyeddöntőbe, a finálét vasárnap rendezik.

Minden mérkőzés két nyert szettig tart, két egyes és egy páros meccset játszanak egymással a válogatottak.

A négy elődöntős automatikusan résztvevője lesz a 2020-as tornának, míg a két legrosszabb mérleggel záró együttes búcsúzik.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
17 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07