US Open: Szvitolina történelmet írt, New Yorkban is elődöntős

M. D.M. D.
2019.09.03. 21:08
null
Elina Szvitolina első ukrán hölgyként elődöntős a US Openen (Fotó: AFP)
Elsőként az ukrán Elina Szvitolina jutott be az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) női egyesének elődöntőjébe, mivel a legjobb nyolc között két játszmában, 6:4, 6:4-re legyőzte a brit Konta Johannát.

Hiába ütött több nyerőt (24, illetve 16), sokkal több ki nem kényszerített hibát is vétett (35, ill. 13), továbbá négyszer is elveszítette az adogatását, így még egy évet legalább várnia kell élete első US Open-elődöntőjére Konta Johannának, igaz, a brit színekben versenyző 27 éves játékos már azzal is eddigi legjobb eredményét érte el New Yorkban, hogy eljutott a legjobb nyolcig.

A magyar szülők gyermekeként Sydneyben született teniszező Elina Szvitolina elleni elődöntőjében a két játszma kísértetiesen hasonlóan alakult, 2:2 után mindkét szettben sorozatban három gémet az aktuális fogadó nyert meg, és mindkétszer az ukrán került 4:3-as előnybe. A második felvonásban Szvitolina már 5:3-nál is eljutott két meccslabdáig, de végül adogatóként, 5:4-nél fejezte be a mérkőzést.

A találkozó 1 óra 40 percig tartott.

Szvitolina egymást követő második Grand Slam-tornáján jutott el a legjobb négyig, és ő az első ukrán nő, aki a US Openen elődöntőt játszhat. Az esti – magyar idő szerint éjszakai – programban derül ki, hogy Serena Williams vagy Vang Csiang ellen.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Szvitolina (ukrán, 5.)–Konta (brit, 16.) 6:4, 6:4
KÉSŐBB
Szerda, 1.00:
S. Williams (amerikai, 8.)–Vang Csiang (Wang Qiang, kínai, 18.)
A SZERDAI PROGRAMBAN
Bencic (svájci, 13.)–Vekic (horvát, 23.)
Andreescu (kanadai, 15.)–Mertens (belga, 25.)

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09