Tenisz: Fucsovics nehéz kezdés után legyőzte Vatutyint Szentpéterváron

Vágólapra másolva!
2019.09.18. 15:12
null
Zsinórban nyolc játékot nyert (Fotó: spbopen.ru)
A Szentpéterváron zajló, 1.2 millió dollár összdíjazású kemény pályás férfi tenisztorna 1. fordulójában a világranglista 66. helyén álló Fucsovics Márton a 197. helyen rangsorolt, selejtezőből érkező orosz Alekszej Vatutyin ellen egy nehéz első (7:5) és egy jóval könnyebb második játszma (6:1) után került a legjobb 16 közé.

 

Az elmúlt hétvégén, az ukránok ellen 3:2-re megnyert Davis-kupa-osztályozón Fucsovics Márton két egyéni meccséből az elsőt megnyerte, a másodikat elvesztette, és úgy tűnt, Szentpéterváron a selejtezőből érkező Alekszej Vatutyin ellen a második meccsen mutatott formáját „mentette át”.

Legalábbis a kezdés alapján mindenképpen, az orosz ugyanis villámgyorsan elvette a magyar fiú első adogatását, miközben hozta a sajátjait, és már a 4:0-hoz is labdája volt, amikor Fucsovics „feliratkozott az eredményjelzőre”.

A várt feltámadás azonban még ekkor sem érkezett Fucsovicstól, aki a következő adogatását semmire ajándékozta az orosznak, aztán 5:1-nél, két játszmalabdát hárítva brékelt, s – ha nehézkesen is, de – beindult a játéka a Szentpétervárra csak szerdán megérkező nyíregyházi játékosnak.

FUCSOVICS MÁRTON
„Valahogy egészen »későn« indult ez a mérkőzés, egy picit beragadtam a kezdésnél, miközben Alekszej egészen hihetetlenül játszott az első hat játék során. Ekkor viszont elkezdtek jó helyen landolni a labdáim, jöttek a nyerők, feljavult az adogatásom, jobban a pályára tudtam fókuszálni, és végeredményben ezek jelentették a kulcsát a mai mérkőzésnek. Nehezemre esett megszokni a pályát, miután három napja még salakon játszottam a Davis-kupában, és ez a borítás egészen stílust követel meg, hiszen gyorsabb, mint a salak, amin az ukránokat vertük 3:2-re” – idézte Fucsovics Mártont a torna hivatalos honlapja.

Az orosz egyre többet hibázott, Fucsovics egyre kevesebbet, s végül összesen öt játszmalabdát hárítva, egymás után háromszor elvéve Vatutyin adogatását, sorozatban öt játékot megnyerve 6:5-re már az MTK teniszezője vezetett. A játszmáért szerválhatott, és az első játszmalabdáját érvényesítette is, amivel 55 perc alatt 7:5-re megnyerte a szettet.

A másodikat pedig ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta, sorozatban negyedszer is elvette ellenfele adogatását, aki 2:0-s hátrányban, nyolc vesztett játék után tudta hozni a szerváját, ám Fucsovicsnak ekkor is lett volna lehetősége brékelni.

A sorozat megszakadása nem gátolta meg Fucsovicsot abban, hogy új szériát kezdjen, s nem is engedett Vatutyinnak több játékot, a második játszmát 33 perc alatt 6:1-gyel vágta zsebre, s jutott a második fordulóba, a legjobb 16 közé, ahol az első körben erőnyerő, negyedik helyen kiemelt Borna Coric lesz az ellenfele.

Fucsovics szerda délután párosban is pályára lépett, az olasz Stefano Travaglia oldalán 6:4, 6:4-re kikapott a Frederik Nielsen, Tim Pütz alkotta dán, német duótól.

ATP 250-ES TORNA, SZENTPÉTERVÁR (1 248 665 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Alekszej Vatutyin (orosz) 7:5, 6:1
Donszkoj (orosz)–Viola (olasz) 6:2, 6:1
Berankis (litván)–Szela (izraeli) 6:3, 6:0
Rubljov (orosz, 5.)–Ivaska (fehérorosz) 4:6, 6:0, 6:4
Carballés Baena (spanyol)–Klizan (szlovák) 6:2, 7:5
Geraszimov (fehérorosz)–Rosol (cseh) 7:5, 6:2
Dzumhur (bosnyák)–Tipszarevics (szerb) 7:5, 3:6, 3:1-nél Tipszarevics feladta
J. Sousa (portugál)–Kovalík (szlovák) 6:2, 6:3
Ruud (norvég, 8.)–Bublik (kazah) 6:7 (3–7), 6:4, 6:2
Caruso (olasz)–Fabbiano (olasz) 2:6, 6:3, 6:3
NYOLCADDÖNTŐ
Kukuskin (kazah, 6.)–Dzumhur (bosnyák) 7:6 (7-2), 6:2
Geraszimov (fehérorosz)–Mannarino (francia, 7.) 6:3, 6:1

WTA-TORNA, KANTON (500 000 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Bouzkova (cseh)–Szvitolina (ukrán, 1.) 6:4, 4:3-nál Szvitolina feladta
Kenin (amerikai, 3.)–Zavacka (ukrán) 6:4, 6:2
Csang (kínai, 4.)–Petkovic (német) 7:5, 6:4
Golubic (svájci)–Siniaková (cseh, 5.) 4:6, 7:5, 6:0
Paolini (olasz)–Cseng Szaj-szaj (kínai, 6.) 7:5, 3:6, 7:5
Stosur (ausztrál)–Pera (amerikai) 6:4, 1:6, 7:6 (7–5)
Sztojanovics (szerb)–Peng (kínai) 7:6 (7-4), 2:6, 6:0
Blinkova (orosz)–Krunic (szerb) 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik