Tenisz: a tavalyi US Open után Serena Williams pszichológushoz járt

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 12:14
null
Serena Williams azóta bocsánatot kért Oszaka Naomitól (Fotó: AFP)
A 23-szoros Grand Slam-győztes teniszező, Serena Williams egy magazinnak adott interjúban bevallotta, hogy a tavalyi US Open elveszített döntője után pszichológushoz járt.

 

 

„Elkezdtem pszichológushoz járni, mert válaszokra volt szükségem. Bár úgy éreztem, javul a helyzet, nem álltam készen arra, hogy ismét teniszütőt ragadjak” – mondta személyes hangvételű nyilatkozatában a Harper's Bazaar nevű internetes oldalon a 37 éves világsztár.

„Miért van az, ha a nők szenvedélyessé válnak, akkor érzelmileg túlfűtöttnek, őrültnek és irracionálisnak bélyegzik meg őket?” – tette fel a költői kérdést Williams, aki hozzátette, azóta elnézést kért akkori ellenfelétől, a japán Oszaka Naomitól.

„Beláttam, ez az egyetlen módja a továbblépésnek. Bocsánatot kellett kérnem attól az embertől, aki ezt a leginkább megérdemelte” – utalt arra az amerikai teniszező, hogy viselkedésével tönkretette riválisa pályafutásának első igazán nagy pillanatát: amikor Oszaka átvette a győztesnek járó serleget, az amerikai közönség pfujolással adott hangot nemtetszésének.

„Naomi válasza könnyeket csalt a szemembe” – elevenítette fel a tavalyi történéseket Serena Williams, akinek Oszaka azt írta: harcoljon azért, amiben hisz.

A korábbi világelső amerikai játékos a tavalyi US Open fináléjának második szettjében összeveszett Carlos Ramos vezetőbíróval, aki büntetőponttal sújtotta azok után, hogy előbb tiltott edzői utasítást kapott, majd az ütőjét is összetörte. Később egy térfélcserénél a játékvezető megsértéséért Williams újabb intést kapott, a pályán pedig megjelent a tornaigazgató is, heves vita alakult ki, és a meccs 4:3 helyett egy büntetőgémmel 5:3-ról folytatódott.

Oszaka végül 6:2, 6:4-re nyert, pályafutása első Grand Slam-tornagyőzelmét aratva. Serena Williams a találkozó után nem fogott kezet Ramosszal, akit tolvajnak nevezett, tetteiért pedig összesen 13 155 fontos (4.7 millió forintos) pénzbüntetést kapott.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik