Tenisz: két meccslabdáról fordított, és jutott elődöntőbe Djokovics

Vágólapra másolva!
2019.05.18. 07:59
null
Novak Djokovics megszenvedett Del Potróval, de végül legyőzte őt (Fotó: AFP)
Novak Djokovics 4:6, 7:6, 6:4-re legyőzte Juan Martín del Potrót a római salakpályás mestertorna negyeddöntőjében, így a szerb teniszklasszis lesz Diego Schwartzman ellenfele a legjobb négy között.

A szerb klasszis elbukta az első szettet, majd a másodikban is rövidítésre kényszerült – hiába vezetett 5:2-re –, amelyben Del Potrónak kétszer is meccslabdája volt. A láthatóan fájdalmakkal küzdő Djokovics innen is vissza tudott jönni, a harmadik játszmában pedig az egyetlen bréklabdája elegendőnek bizonyult a sikerhez.

„Végig megvolt a hitem, hogy vissza tudok jönni a mérkőzésbe. Több kulcsfontosságú pontot is elhibázott a rövidítésben, a harmadik szettben pedig egy elég könnyű tenyeressel meglett a brék. Ez van, ilyen a sport. Örülök, hogy fordítottam” – mondta Djokovics, aki az első játszma nehézségeiről is szót ejtett.

„Ő pozicionált engem. Mindkét sarokból kiválóan ütött, a fonákja is nagyon jó volt. Kiválóan játszott, sok nehézséget okozott nekem.”

Djokovics a tavalyi wimbledoni torna óta tizenkilencedszer került szembe top 10-es riválissal, és mindössze egy meccset veszített el. Az elődöntőben Diego Schwartzman lesz az ellenfele, aki a negyeddöntőben a világranglista-6. Nisikori Kei felülmúlásával pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét könyvelte el, korábban ugyanis sosem vert meg top 10-es játékost.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (5 791 280 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Del Potro (argentin, 7.) 4:6, 7:6 (8–6), 6:4
KORÁBBAN
Nadal (spanyol, 2.)–Verdasco (spanyol) 6:4, 6:0
Schwartzman (argentin)–Nisikori (japán, 6.) 6:4, 6:2

Cicipasz (görög, 8.)–Federer (svájci, 3.) – Federer visszalépett

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Djokovics (szerb, 1.)–Schwartzman (argentin)
Cicipasz (görög, 8.)–Nadal (spanyol, 2.)

Legfrissebb hírek

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Udvardy Panna kiosztott egy biciklit Buenos Airesben

Tenisz
2025.11.26. 10:51

„Eléggé belehúztunk” – Bardóczky Kornél a Davis-kupa sorsolásáról

Tenisz
2025.11.23. 14:49

Davis-kupa: az amerikaiakat fogadják a mieink a februári selejtezőben

Tenisz
2025.11.23. 12:31

A házigazda olaszok bejutottak az elődöntőbe a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.19. 19:49

Udvardy Panna bejutott a nyolcaddöntőbe a chilei tenisztornán

Tenisz
2025.11.18. 20:52

Davis-kupa: Alcaraz sem játszik a bolognai fináléban

Tenisz
2025.11.18. 12:34

Babos Tímea: Ez még nem a végleges búcsú pillanata

Tenisz
2025.11.17. 13:33
Ezek is érdekelhetik