A világranglista 11. helyén álló amerikai John Isner sérülés miatt nem indul a jövő vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon.
A legmagasabban jegyzett amerikai férfijátékos pénteken a közösségi oldalán jelentette be döntését, amelyet bal lábának sérülése miatt kellett meghoznia.
Isner március 31-én, a miami torna döntőjében sérült meg, azóta nem lépett pályára.
A 34 éves játékos a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság óta egyetlen Grand Slam-tornát sem hagyott ki, ez sorozatban 24 versenyt jelent. Legjobb eredménye a tavalyi wimbledoni elődöntős szereplés volt. Az ő nevéhez fűződik a sportág történetének leghosszabb mérkőzése: a francia Nicolas Mahut-val 11 óra és 5 percen keresztül – három napig – küzdöttek egymással 2010-ben Wimbledonban, és ebből csak a mindent eldöntő ötödik, 70:68-as végeredménnyel zárult játszma 8 óra 11 percig tartott.
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban
Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban
Tenisz
2026.09.24. 08:43

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán
Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán
Tenisz
2026.09.21. 21:07



