Tenisz: Egyszerűen nem tudod leolvasni Serena Williams szerváit! – Federer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.01. 16:09
null
A közös fénykép sem maradhatott el a meccs után (Fotó: AFP)
A teniszezők Hopman-kupájában Svájc legyőzte az Amerikai Egyesült Államokat. A mérkőzésen először találkozott egymással a sport két ikonikus alakja, Roger Federer és Serena Williams, akik az összecsapást követően jó hangulatban nyilatkoztak.


Nagyon jó élmény volt ezt megtapasztalni, de kicsit szomorú vagyok, hogy ilyen hamar vége lett, hiszen ez csak bemelegítés volt” – kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát Serena Williams, majd Roger Federer vette át a szót.

„Jó szórakozás volt, hatalmas megtiszteltetés, köszönöm, hogy ez létrejöhetett. Serena remek bajnok, láthatták, milyen eltökélt és koncentrált volt, ezt szeretem benne. Az emberek folyton a szerváiról beszélnek, és láthattam is, hogy milyen gyönyörűen csinálja, egyszerűen nem tudod leolvasni!”

„Én sem tudtam leolvasni a tiédet! – vágott közbe az amerikai sportolónő. – Remek srác Roger, minden idők legjobbja, hogy őszinte legyek. Jó ember a pályán és azon kívül is. A szerváit pedig egyszerűen képtelenség leolvasni. Ez az oka, amiért ő a legjobb.”

Mindig néztem őt, és sosem tudtam, hogy valójában mennyire fantasztikus, remélem, a jövőben kapok néhány jó tanácsot tőle” – jegyezte meg viccesen Serena Williams.

HOPMAN-KUPA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
EGYESÜLT ÁLLAMOK (3.)–SVÁJC (2.) 1:2
Frances Tiafoe–Roger Federer 4:6, 1:6
Serena Williams–Belinda Bencic 4:6, 6:4, 6:3
Serena Williams, Frances Tiafoe–Belinda Bencic, Roger Federer 2:4, 3:4 (3–5)
Az állás: 1. Svájc 2–0, 2. Görögország 1–1 (3:3-as meccsarány), 3. Nagy-Britannia 1–1 (2:4-es meccsarány), 4. Egyesült Államok 0–2

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
12 órája

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Januártól felfüggesztik a teniszmeccseket extrém hőség esetén

Tenisz
2025.12.16. 11:02
Ezek is érdekelhetik