Pénz, pénz, pénz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2018.11.15. 23:12

Markovits László mondandójára két okból is oda kell figyelni: egyrészt a Vasas SC elnökeként hiteles sportvezetői múlt áll mögötte, másrészt korábbi élversenyzőként receptorai érzékenyebbek az egykori sportágában uralkodó állapotok rögzítésére. A vele készült interjúnak részben apropója, hogy a NAV a birtokába kerülő dokumentumok alapján a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) gazdálkodásával kapcsolatban hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el. Fontos hangsúlyozni, a vizsgálat nem ért véget, tehát az ártatlanság vélelme megilleti az érintett testületet – még akkor is, ha a szövetség szerint csupán „rosszul néz ki”, ha a kommunikációs igazgató cége kétmilliárd forintról állít ki számlát az MTSZ-nek. A „rosszul néz ki” ez esetben nem jogi kategória – maximum erkölcsi, etikai kérdés, de ez utóbbi kategóriával ne foglalkozzunk, kiment a divatból…

Markovits az érvek mentén számos olyan észrevételt tesz, amit egy tapasztalt sportvezetőtől el kell fogadnunk. Ugyanakkor kevésbé árnyaltnak érzem két éljátékosunk, Babos Tímea és Fucsovics Márton viselkedésével kapcsolatos érvelését. Legyünk őszinték, őket a felek pró és kontra igyekeztek felhasználni, fegyverként vagy védőpajzsként előretolva, aszerint, hogy a szemben állóknak mi volt az érdekük. Márpedig a közvéleményt a játékosokon keresztül lehet befolyásolni, mert – elnézést az érintettektől – a vitában érdekeltek a nagyközönség számára ismeretlenek, sem a Davis-kupa-, sem a Fed-kupa-csapatban nem lépnek pályára. Egyébként régen rossz, ha a sportági vezetők és az ellentábor képviselőinek nevét úgy fújják a szurkolók, mint Babos és Fucsovics világranglistán elfoglalt helyezését. Nekik a hátteret kell(ene) megteremteniük, úgy, hogy a sportág a jelenlegi és az ehhez hasonló vitáktól mentes legyen. Igencsak disszonánsnak tartom, hogy nem építő jellegű párbeszéd folyt, hanem üzengetés, ráadásul nagyrészt a közösségi médiában, ami ugyan nagyon fontos és népszerű, de számomra hiteltelen, mert nem párbeszédet indukál, hanem véleménycsokorra gerjeszt ellenvélemény-cunamit.

A sporttal kapcsolatban gyakran felvetődik, két legnagyobb problémája egy tőről fakad: vagy van benne pénz, vagy nincs. Utóbbi esetben nincs vita, előbbinél annál inkább, ki mire, hogyan költené. Úgy látszik, ez alól a tenisz sem kivétel.

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
11 perce

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:19

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.15. 23:15

Mélyponton – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.03.13. 23:47
Ezek is érdekelhetik