Tenisz: 38 évesen visszavonult a Roland Garros 2010-es győztese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.05. 21:54
null
Francesca Schiavone a 2010-es Roland Garroson ért fel a csúcsra (Fotó: AFP, archív)
Bejelentette a visszavonulását Francesca Schiavone, a Roland Garros női egyesének 2010-es győztese.

 

A 38 éves olasz teniszező sajtótájékoztató keretében ismertette a döntését.

„Tizennyolc éves koromban két álmom volt: az egyik, hogy megnyerjem a Roland Garrost, a másik, hogy top tízes játékos legyek. Mindkettőt véghez vittem, szóval nagyon boldog vagyok és szerencsésnek érzem magam. Húsz év után új céljaim vannak” – mondta Schiavone.

Az első olasz női Grand Slam-győztes – aki 2011 januárjában negyedik helyen állt a világranglistán – pályafutása során összesen nyolc WTA-tornán diadalmaskodott, köztük a 2010-es Roland Garroson. Egy évvel később is döntőt játszott a párizsi GS-viadalon, azóta viszont egyik major versenyen sem élte túl a negyedik fordulót, sőt a 2015-ös Roland Garros óta összesen két meccset nyert meg a Grand Slameken. Jelenleg 454. a WTA rangsorában.

A háromszoros Fed-kupa-győztes Schiavone volt az egyik résztvevője minden idők leghosszabb női GS-mérkőzésének: a 2011-es Australian Open nyolcaddöntőjében 4 óra 44 perc alatt, 6:4, 1:6, 16:14-re győzte le az orosz Szvetlana Kuznyecovát.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik