Tenisz: Federer eldöntötte, hol tér vissza – nincs meglepetés

MTI MTIMTI MTI
2018.05.02. 12:25
Roger Federer az előző két évhez hasonlóan a stuttgarti tenisztornán tér vissza azt követően, hogy a komplett salakpályás szezont – benne a francia nyílt bajnoksággal – egészségi okokból kihagyja.

A 36 éves svájci játékos stuttgarti játékát a németországi ATP-torna szervezői szerdán jelentették be. Az egyesben 20-szoros Grand Slam-győztes Federer kényszerszabadságát követően 2016-ban és 2017-ben is ezen a viadalon tért vissza. Két évvel ezelőtt az elődöntőben, egy évvel később a második fordulóban esett ki.

Az idei verseny június 9-től 17-ig tart, s Federer számára ráhangolódást jelent az idény harmadik GS-viadalára, a július 2-án kezdődő wimbledoni bajnokságra. Utóbbit Federer nyolcszor nyerte meg, jelenleg is ő a címvédő.

A svájci sztár legutóbbi két mérkőzését elveszítette – az Indian Wells-i torna döntőjét, majd Miamiban a második fordulós meccsét –, és március végén térd- és hátproblémái miatt úgy döntött, hogy a salakpályás tornákon az előző évekhez hasonlóan idén sem vesz részt. Ehelyett inkább pihen és a füves pályás idényre készül.

Időközben Rafael Nadal megelőzte őt a világranglista élén, bár a spanyol előnye jelenleg mindössze száz pont, és svájci ellenfelével szemben neki jócskán vannak megvédendő pontjai.

Legfrissebb hírek

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
1 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
10 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
Tegnap, 8:07

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00