Tenisz: Babos először ilyen magasan a párosranglistán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.02. 10:00
null
Babos Tímea az Ausztrál nemzetközi bajnokságon (Fotó: AFP)
Babos Tímea karriercsúccsal a negyedik helyen áll párosban a női teniszezők világranglistáján.

 

A magyar játékos honlapja szerint az eddigi világelső Martina Hingis a tavalyi szezonzáró WTA-világbajnoksággal ismét lezárta pályafutását, mostanáig viszont még szerepelt a világranglistán. A svájci klasszis hétfőn került ki a rangsorból, ez hatással van a többiek besorolására is.

Babos és a francia Kristina Mladenovic legutóbb Miamiban az első fordulóban kikapott a tornát végül megnyerő Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőstől, de ez nem befolyásolta negatívan kettejük helyezését.

A 24 éves magyar játékos előzőleg az 5. helyen állt, s már az is karrier-, illetve magyar csúcs volt, a legfrissebb világranglistán viszont a negyedik helyen jegyzik. Az élen Hingis korábbi partnere, a tajvani Latisa Csan (korábbi nevén Csan Jung-csan) áll.

Babos egyesben a második fordulóban búcsúzott Floridában, így három helyet javítva a 44. Ezen a héten a mexikói Monterreyben versenyez – ahol 2012-ben pályafutása első WTA-trófeáját nyerte egyesben –, első ellenfele a selejtezőből érkezik.

NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)
Páros

1. (1.) Latisa Csan (tajvani) 9560 pont
2. (3.) Jekatyerina Makarova (orosz) 7825
2. (3.) Jelena Vesznyina (orosz) 7825
4. (5.) Babos Tímea 7280
5. (6.) Andrea Hlavácková (cseh) 5625
Egyes
1. ( 1.) Simona Halep (román) 8140 pont
2. ( 2.) Caroline Wozniacki (dán) 6790
3. ( 3.) Garbine Muguruza (spanyol) 5970
4. ( 4.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5630
5. ( 5.) Jelena Ostapenko (lett) 5611
6. ( 6.) Karolína Plísková (cseh) 4730
7. ( 7.) Caroline Garcia (francia) 4625
8. ( 8.) Venus Williams (amerikai) 4277
9. (12.) Sloane Stephens (amerikai) 3938
10. ( 9.) Petra Kvitová (cseh) 3271
11. (10.) Angelique Kerber (német) 3150
12. (11.) Darja Kaszatkina (orosz) 2940
13. (13.) Julia Görges (német) 2855
14. (15.) Madison Keys (amerikai) 2538
15. (16.) Coco Vandeweghe (amerikai) 2488

44. (47.) Babos Tímea 1150

219. (233.) Stollár Fanny 253

268. (268.) Gálfi Dalma 196

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
9 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
12 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
23 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik