Tenisz: Andy Murray visszatért, hamarosan versenyezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.29. 15:42
null
Andy Murray egyre közelebb a tényleges visszatéréshez (Fotó: AFP)
A korábbi világelső Andy Murray először gyakorolt a hétvégén januári csípőműtétje óta, a tényleges visszatérésére májusban kerülhet sor.

 

A világranglistán jelenleg a 29. helyen álló kétszeres olimpiai bajnok (2012, 2016), kétszeres wimbledoni (2013, 2016) és egyszeres US Open-győztes (2012) teniszező legutóbb tavaly Wimbledonban játszott tétmeccset, akkor a negyeddöntőben az amerikai Sam Querrey szetthátrányból győzte le öt játszmában.

Murray ezt követően még megpróbálkozott a US Openen való indulással, de állandósuló csípőproblémája miatt végül úgy döntött, hogy az év hátralévő részét kihagyja, és csak 2018-ban tér vissza.

Januárban műtéten is átesett, azóta most lépett pályára első alkalommal: Murray a nizzai Mouratoglou Akadémián gyakorolt néhány napot, és elmondása szerint érzi, hogy kezdi visszanyerni a formáját.

Ami a versenyeken való indulást illeti, a hollandiai 's-Hertogenbosch-ban, június 11. és 17. között rendezendő Libema Openen (korábbi nevén Ricoh Open) biztosan részt vesz, de valószínűleg már májusban is láthatjuk őt éles meccsen Glasgow-ban vagy Loughborough-ban.

„Ez a tökéletes módja a Wimbledonra való felkészüléshez. Sok jót hallottam a hollandiai tornáról, a pályák is nagyon jók” – mondta a 30 esztendős Murray, aki legutóbb 2015-ben játszott Hollandiában, akkor a negyeddöntőig jutott a Rotterdam Openen.

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
13 órája

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Kellemetlen meglepetés: Fucsovics az első körben kikapott Rotterdamban

Tenisz
2026.02.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik