Tenisz: Muguruza sérülés miatt feladta, Murray visszalépett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 09:36
null
Muguruza sorozatban negyedszer lépett vissza sérülés miatt Brisbane-ben (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Garbine Muguruza sérülés miatt feladta az első mérkőzését a brisbane-i tenisztorna női versenyében.

 

 

A korábbi világelső spanyol játékos a szerb Alekszandra Krunics elleni keddi nyolcaddöntőben a harmadik játszmában megcsúszott, elesett, beütötte a jobb térdét, és a combját is fájlalta. Elmondása szerint a hosszú meccs alatt többször is görcsöt kapott, ezért kellett feladnia az összecsapást.

Ez sorozatban a negyedik év, amikor Muguruza sérülés miatt kénytelen volt visszalépni a brisbane-i viadaltól.

Murray
Murray

 

A férfiaknál csípősérülése miatt már az első mérkőzése előtt visszalépett a korábbi világelső Andy Murray. A világranglistán 16. skót játékosnak ez lett volna az első versenye azután, hogy júliusban – már sérülten – elvesztette a wimbledoni negyeddöntőjét. A csípőjét fájlaló teniszező azóta mindössze két bemutató találkozót játszott.

Murray kedden jelentette be a visszalépését Brisbane-ben, és ezzel erősen kérdésessé vált, hogy az év első Grand Slam-tornáján, a január 15-én kezdődő Australian Openen ott lehet-e.

WTA-TORNA, BRISBANE (kemény pálya, 1 millió dollár)
NYOLCADDÖNTŐ
Krunics (szerb)–Muguruza (spanyol, 1.) 5:7, 7:6 (7–3), 1:2-nél Muguruza feladta
Sevastova (lett, 7.)–Cirstea (román) 6:2, 6:1
Cornet (francia)–Lucic-Baroni (horvát) 6:1, 7:5

ATP-TORNA, BRISBANE (kemény pálya, 469 ezer dollár)
1. FORDULÓ
Csung Hjon (dél-koreai)–Müller (luxemburgi, 5.) 6:3, 7:6 (7–1)
Edmund (brit)–Shapovalov (kanadai) 6:7 (5–7), 7:6 (7–4), 6:4
Mmoh (amerikai)–Delbonis (argentin) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
17 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára ’s-Hertogenboschban

Tenisz
2025.06.09. 15:49
Ezek is érdekelhetik