Wimbledon: Mattek-Sandsot műtik, egy ideig nem játszhat

MTI MTIMTI MTI
2017.07.08. 16:30
Meg kell műteni és saját megfogalmazása szerint „egy ideig” nem játszat Bethanie Mattek-Sands, a női páros világranglista éllovasa, aki csütörtökön súlyos térdsérülést szenvedett a wimbledoni teniszbajnokságon.

Az amerikai játékos a román Sorana Cirsteával vívott második fordulós mérkőzése közben, a harmadik szett elején járt szerencsétlenül: elbotlott, a térde megsérült, s miután a földre zuhant, komoly fájdalmak közepette, üvöltve kért segítséget. Az orvosok több mint húsz percen át ápolták, oxigént is kapott, majd hordágyon vitték le a pályáról és kórházba szállították.

Szombaton a Facebookon azt közölte, hogy a térdkalácsa alatti patella-ín szakadt el, ezt operálni kell, így visszautazik az Egyesült Államokba, s „egy ideig” kényszerpihenőn lesz.

A 32 éves játékos öt Grand Slam-tornán nyert párosban a cseh Lucie Safarovával, s ha most, Wimbledonban is győzni tudtak volna, mind a négy GS-viadalon ők lettek volna a címvédők.

Mattek-Sands egyesben 103. a világranglistán.

 

Legfrissebb hírek

Sinner a második meccsét már három szettben nyerte meg Wimbledonban

Tenisz
8 perce

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
2 órája

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
18 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
21 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
Tegnap, 15:51

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
2026.06.29. 22:04

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.06.29. 19:12

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
2026.06.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik